A DK ismételten ott csapott le, ahol a legnagyobb sebeket ejtheti az Orbán-kormányon.


A DK határozati javaslatában kifejezetten elítéli a Magyar Posta budapesti zsaroló praktikáit.

A Demokratikus Koalíció fővárosi frakciója úgy véli, hogy a postahivatalok bezárása csupán egy újabb fideszes megszorítás, amely különösen hátrányosan érinti azokat az idősebb polgárokat, akik a rezsiszámláikat postai úton rendezik.

Elképesztő társadalmi érzéketlenséget és cinizmust tükröz, hogy miközben az Orbán-kormány súlyos pénzelvonásokkal veszélyezteti a fővárosi és kerületi önkormányzatok közszolgáltatásait, közben megszüntet olyan alapvető állami szolgáltatásokat, mint a posta.

- írták.

A DK ezért fontos határozati javaslatot terjeszt a Fővárosi Közgyűlés elé, amelyben hangsúlyozzuk: elutasítjuk a Magyar Posta Budapest területén tapasztalt zsaroló magatartását, és sürgetjük az állami vállalatot, hogy azonnal állítsa vissza a közszolgáltatásokkal kapcsolatos együttműködés alapelveit. Egy állami vállalat nem engedheti meg magának, hogy politikai vagy gazdasági célokra használja fel a közszolgáltatásokat!

Related posts