A haza mindig az első helyen áll?
Miközben Szlovákiában már csak a lakosság fele vállalna áldozatot országáért, mifelénk időnként azt "leplezik le", amiről szalagcímek és sajtótájékoztatók százai szólnak. A honvédelem közérdek, a közjó szolgálatából pedig egy emberibb társadalom születik. Ne féljünk hát szeretni a hazánkat!
Egy felmérés szerint Szlovákia lakosságának mindössze 49 százaléka lenne hajlandó megvédeni hazáját, ha azt külső erő támadná meg. Azaz északi szomszédunknál a társadalom fele legyintene, ha érdemi honvédelemről lenne szó, vagyis udvariasan átadná a lehetőséget a hivatásosoknak. Ami persze pénzbe kerül, ám a védelmi kiadások növelését is ellenzi a megkérdezettek bő egyharmada. Következésképpen vannak - ráadásul szép számmal -, akik se harcba nem mennének, se egy árva eurocentet nem adnának azért, hogy az országnak legalább esélye legyen, ha idegen rontana rá.
A tudósítást olvasva egy régi emlék jutott eszembe. Tizedikes lehettem talán, iskola után egy barátommal tartottunk hazafelé. A suli és a metrómegálló között két végzős előzött meg minket, hangosan beszélgettek. Egyikük épp azt ecsetelte vehemensen, hogy "ezért az országért aztán nem fog meghalni", inkább elhúz, ha arról van szó. (Ez éppen akkoriban történt, amikor egyébként is divatos volt az "el lehet menni innen" szlogen, még egy miniszterelnök is szószólója volt.) Mivel olyan családból jöttem, ahol az Isten, család, haza fogalmi hármasa szentnek számított, nagyapám magától értetődő természetességgel jelentkezett önkéntesnek 1956-ban, így hát az, amit a "nagyok" mondtak egymás között, mellbe vágott. Nem értettem, ahogy azóta sem értem, hogy lehet nem tisztelni, szeretni, becsülni a hazát. Szolgálni, ha kell. Segíteni, ha szükséget szenved. Miért nem lehet legalább elméleti síkon készen állni az önfeláldozásra. Nem esztelen és értelmetlen halálba futni, de legalább nyitottnak lenni arra a gondolatra, hogy van nálam fontosabb és van, ami túlmutat rajtam. Logikus következtetéssel (is) eljutni oda, hogy a közösség érdeke megelőzi az egyén kényelmét, mert a közjó fenntartásából sokkal több áldás születik, mint az önérdek mindennel szemben történő érvényesítéséből.
Azóta eltelt néhány év, és némileg tapasztaltabbá váltam. Ma már tisztábban látom, milyen pusztítást okozott társadalmunkban a kommunista-szocialista rendszer, majd a liberalizmus és a hedonista jóléti társadalom eluralkodó önzése. Ugyanakkor észreveszem, milyen káros következményekkel jár, hogy a keresztény társadalmi tanítások háttérbe szorultak. Mindeközben örömmel tölt el, és egyfajta vigaszt nyújt, hogy mennyi hazaszerető ember él köztünk. Képesek vagyunk összefogni, ha a helyzet megkívánja. Ott állunk a gáton, amikor a vész közeledik, és védelmet nyújtunk azoknak is, akik inkább a biztonságot választották, és otthon maradtak.
Olvasom, hogy a jövő évi költségvetés tervezete 2016 milliárd forintot szán a haderőfejlesztésre. Valószínű, hogy ismét elérkezik egy "nagy leleplezés", amely a kormányzat kilenc éve hangoztatott üzenetét hirdeti: a megroppanó világrend és a kiszámíthatatlan geopolitikai helyzet, valamint a fegyveres konfliktusok korában elengedhetetlen a védelmi és elrettentő képesség fokozása. Valószínűleg újra megkapjuk azt az érvet is, hogy mire lehetne még költeni ezt a pénzt. Nem akarom félreérteni: magam is látnék helyet ennek a forrásnak a közjó szolgálatában. Azonban ezek a "leleplezések" és politikai üzenetek gyakran az önérdek vezérelte, jóléti szempontokkal átszőtt gondolkodásra építenek, amelyből eddig még sosem születtek tartós megoldások. Miközben egyetértek XIV. Leó pápával, aki a szavak hatalmát hangsúlyozta, és annak következményeként a Föld békéjének elérésére szólít fel, én is a józanságra bátorítok mindenkit. Emlékeztetek arra, hogy válsághelyzetekben a reálpolitikai észérvek követése elengedhetetlen a túléléshez.
Érdekes, hogy éppen ma van - Buda 1849-es visszavételének évfordulóján - a honvédelem napja. Isten éltesse hát honvédeinket, mindazokat, akik a hazát szolgálják - és azokat, akik szeretik. Azokat is, persze, akik nem, csak nekik érző szívért is fohászkodunk, meg némi önzetlenségért, hogy képesek legyenek túljutni saját szűklátókörűségükön, amelyet a liberális jogértelmezés és világfelfogás ("én vagyok a fontos, a közösség meg mehet, ahová akar") megerősített bennük. Éljen a haza!
