"Az a tény, hogy a magyar a szülőnyelvem, és ezen a nyelven gondolkodom, beszélek és írok, életem egyik legmeghatározóbb élménye, amihez hasonlót nem tudok elképzelni."

Mit is jelent napjainkban magyarul gondolkodni, érezni és megszólalni? A magyar nyelv napján Lackfi János költő, Kádár L. Gellért, erdélyi származású színművész, Kautzky Armand, színész és műsorvezető, valamint Cécile Kovacshazy, Franciaországban tanító irodalomtörténész osztják meg gondolataikat erről a sokoldalú, játékos, mégis mély és gazdag nyelvről. Beszélnek a nyelv rugalmasságáról, identitásunkról, a haza fogalmáról, valamint arról, hogy hogyan válhat egy nyelv egyaránt munkaeszközzé, örökséggé és szívüggyé. A Ridikül cikkében feltárulnak ezek a gondolatok.

- mondta Kosztolányi Dezső. November 13-án ünnepeljük a magyar nyelv napját: 1844-ben ezen a napon tették hivatalos államnyelvvé a magyart. Nehéz ma már elképzelni, hogy alig kétszáz éve még latinul vagy németül kellett megszólalnia annak, aki hivatalos ügyet intézett. Elődeink azonban megőrizték és megvédték nyelvünket - azt a több mint ezer éves nyelvet, amelyen megszólalt a Halotti beszéd, amelyen Balassi, Petőfi Sándor, Ady és Kosztolányi írt, és amelyet oly sokan próbáltak leírni vagy megjósolni az eltűnését. Mégis itt van, él, alakul, és bennünket is formál. A magyar nyelv több mint kommunikáció: gondolkodásmód, haza és örökség.

A magyar nyelv napján négy inspiráló alkotót és gondolkodót kértünk fel, akiknek munkájuk során a magyar nyelv a kifejezés egyik legfontosabb eszköze. Arra kértük őket, hogy osszák meg velünk gondolataikat arról, mit is jelent számukra ez a különleges, rugalmas, játékos, mégis mélységekkel teli nyelv, amely múltunk tanúja, jelenünk hordozója és jövőnk ígérete.

A magyar nyelv olyan lenyűgözően rugalmas, mint egy varázslatos Rubik-kocka, ami bármilyen formára hajlítható és tekerhető. A kombinációk száma végtelen, lehet benne lubickolni, szörfölni, vagy akár fejest ugrani, minden pillanata tele van felfedezéssel és izgalommal. Nincs benne harag, ha néha hátra tekerik vagy gúzsba kötik; inkább mosolyog, mint egy ügyes bűvész, aki könnyedén igazít a mozdulatain, átbucskázik a gondolatain, és máris kiszabadul a korlátok közül. A nyelv mindig is szabad volt, és a végtelen lehetőségek birodalmában csak arra vár, hogy felfedezzük.

Erdély varázslatos tájain hajdanán léteztek havasi tisztások, ahol a falubeliek szabadon kifejezhették bánatukat és örömüket. A tudósok is megerősítették, hogy agyunk működése lehetetlenné teszi, hogy egy időben énekeljünk és szorongjunk – így hát ezek a tisztások a lélek gyógyító helyeivé váltak, ahol a zene erejével könnyedén elfelejthették mindennapi gondjaikat.

A magyar nyelvet számomra igazi kincsnek tekintem. Az utóbbi időszakban egyre gyakrabban ámulok el a nyelvünk hihetetlen gazdagságán és szépségén; olyan kifejezései, szóképei és szóösszetételei vannak, amelyeket más nyelvekben nem találni. Határon túli magyarként, egy másik országban felnőve, mindig is megtiszteltetés volt számomra, hogy ezt a nyelvet használhatom és továbbadhatom. Ez a nyelv számomra egyfajta híd is: összekapcsol az otthonommal, a gyökereimmel, és azzal a közösséggel, amelyhez hasonló háttérrel rendelkező emberek tartoznak.

Magyar színművészként számomra ez a nyelv nem csupán kommunikációs eszköz, hanem a kreatív kifejezés alapja is. Éppen ezért tartom rendkívül értékesnek, hiszen minden egyes szóban ott rejlik a ritmus, a zene és a lélek pulzálása.

Nekem pedig óriási öröm, hogy ennek a nyelvnek aktív részesévé és terjesztőjévé válhatok.

"A magyar nyelv egy nagyon különleges, ősi nyelv, és én rendkívül büszke vagyok rá. Szerencsésnek tartom magam, hogy ilyen könnyedén megtanulhattam, és ilyen mélységében ismerhetem. Az egyik legnagyobb szépsége számomra, hogy rendkívül kifejező: annyi finomság rejlik benne. Elég csak arra a kifejezésre gondolni, hogy "édes anyanyelvünk" - ebben a szóhasználatban a nyelvünket az édesanyánkkal emeljük egy szintre. És valóban, az anyanyelvünk ugyanolyan fontos az életünkben, mint az édesanyánk: a nyelv is egyfajta anya, amely végigkísér bennünket, és meghatározza, milyenek vagyunk, hogyan gondolkodunk.

A magyar nyelvhez való viszonyom igencsak kettős. Egyrészt számomra egy rendkívül praktikus eszköz, hiszen a munkám során nap mint nap használom. Olyan, mint egy kalapács vagy bármely más szerszám, amely segít megformálni a gondolataimat és kifejezni az ötleteimet.

Másrészt viszont hősies szeretetet és mély tiszteletet táplálok iránta. Büszkén vállalom azt a – mondjuk így – "szószólói szerepet", hogy aktívan küzdök a megőrzéséért és ápolásáért. Nyelvünk ugyanis egy csodás alap, tele végtelen lehetőségekkel az életünkben. Ahol csak lehetőségem adódik, hirdetem, hogy ne elégedjünk meg a rövidítésekkel és leegyszerűsítésekkel, amelyek az online kommunikáció világában egyre inkább elterjedtek. Olyan gazdag kincs áll a rendelkezésünkre, olyan bőséges szókincs, amellyel a legfinomabb érzéseinket is kifejezhetjük. Csak sokszor kényelmesek vagyunk ahhoz, hogy felfedezzük a legmegfelelőbb kifejezéseket. Ha pedig ellustulunk, idővel már nem ismerjük meg nyelvünk finom árnyalatait.

"Édesapám 1956-ban emigrált Franciaországba. Számomra a magyar kultúra és örökség mindig is kiemelkedően fontos volt - érzelmi és szellemi okokból egyaránt. A magyar egy különleges, finnugor nyelv, és mindig is vonzott mindaz, ami ritka és intellektuális kihívást jelent. 11 éves koromban egy németországi magyar bentlakásos iskolában kezdtem tanulni, majd az érettségi után néhány hónapot töltöttem Magyarországon, később pedig magyar szakos alapdiplomát szereztem Párizsban.

A magyar irodalmat hihetetlenül gazdagnak találom. Összehasonlító irodalomtörténészként különösen lenyűgöz ez a sokszínű kulturális világ. Az egyetemen, ahol tanítok, a hallgatók szinte semmit sem tudnak Közép-Európáról, ezért nagy öröm számomra, hogy megismertethetem velük ennek a térségnek a kultúráját. Büszkeséggel tölt el, hogy Magyarország idén ismét nemzetközi elismerést kapott a második irodalmi Nobel-díjával. Ez is bizonyítja, hogy kis népessége ellenére - vagy talán éppen ezért - Magyarország rendkívül sok kiváló alkotót ad a világnak.

Meggyőződésem, hogy a magyar nyelv különlegessége és ritkasága igazi ajándék a világnak. A mai, gyorsan egyformaságba simuló világban, ami egyre intoleránsabb a mássággal szemben különösen fontos, hogy ápoljuk és ünnepeljük a különbözőségeinket.