A Honvéd hivatalosan bejelentette, hogy új támadót szerződtetett az NB I-ből.


A Merkantil Bank Ligában szereplő Budapest Honvéd bejelentette, hogy januári kölcsönszerződése után végleg leigazolta az élvonalbeli Nyíregyháza Spartacus FC-től Pinte Patrikot.

Pinte Patrik, aki a tavaszi szezon során 11 mérkőzésen lépett pályára az NB II-ben és 2 gólt jegyzett a Honvéd színeiben, most 2+1 éves megállapodást kötött a kispesti csapattal.

"Januárban érkeztem, a srácok nagyon jól fogadtak, és nyugodtan állíthatom, hogy kiváló közösségről van szó. Nagyon jól éreztem magamat ez idő alatt. Ezt a magot ráadásul jórészt sikerült egyben tartani, erre pedig lehet építeni. Ezért egy percig sem volt kérdés, hogy maradni szeretnék. Nagyon örülök, hogy a két klubnak sikerült megegyeznie egymással. Bízom benne, hogy tovább tudunk fejlődni és még a tavaszinál is jobb teljesítményt tudunk nyújtani" - idézi a honvedfc.hu a 28 éves támadót.

Related posts