Damir Krznar: Az elkövetkező két hét folyamán új érkezők várhatóak az Újpest csapatánál | M4 Sport

A horvát edző a lila-fehér csapat hivatalos weboldalán osztotta meg tapasztalatait a felkészülés kezdeti időszakáról.
"Nem sokat tétováztunk, hiszen két és fél nap alatt négy különböző edzésen vannak túl a fiúk. Erről az első pár napról nem is gondolná az ember, hogy milyen fontos lehet, hiszen szerzünk egy alapot a hosszú távú munkához. A felkészülés ezen részét mindenki sikeresen teljesítette, azt kell mondanom, hogy elégedett vagyok eddig. Fontos megjegyezni, hogy nemcsak nyers futásról és állóképességről beszélek, hanem a srácok mentalitásáról, munkához való hozzáállássáról, és arról, hogy készek-e azt tenni, amit mondunk nekik. Ez saját maguk és a testi egészségük érdekében, illetve a csapatkohézió szempontjából is fontos. Szintén örömre ad okot, hogy a hosszú sérülésből lábadozó játékosaink már olyan állapotban vannak, hogy az edzések egyes részeit a többiekkel együtt végezhetik. Ez azért is jelentős, mert ők sem érzik magukat kirekesztve, tudják, hogy a csapat részei, és hamarosan lehet velük számolni."
Damir Krznar szót ejtett a várható átigazolásokról is.
"Ahogy mondtam, a munka eddig a terv szerint halad, ugyanakkor szükségünk lesz vérfrissítésre. Erről annyit, hogy a következő két hétben, az edzőtáborig várható néhány érkező, akik új energiát és minőséget hozhatnak a csapatba. Szeretném kihangsúlyozni, hogy erre nem azért van szükség, mert valamilyen poszton gyengének érezném az együttesünket. Mindenkivel maximálisan elégedett vagyok, ugyanakkor, ha a kitűzött céljainkat szeretnénk elérni, akkor még több minőségre és variációs lehetőségre van szükségünk. Nem szeretném, ha bárki úgy érezné, hogy azért jön valaki a posztjára, mert az érkező jobb, mint ő. Sokkal inkább fontos, hogy mindenhol kialakítsunk egy egészséges versenyhelyzetet, hiszen ez a rivalizálás arra ösztönöz mindenkit, hogy a legjobbját nyújtsa. Egymást fogják felfelé húzni, mely megkönnyíti az edzői stáb dolgát is a jövőben."
Az Újpest FC a nyári átigazolási időszakban eddig egy új arccal gazdagodott: a kapus Juhász Bence a Mezőkövesd csapatából érkezett a klubhoz. Ezzel szemben Mamoudou Karamoko távozik, hiszen lejárt kölcsönszerződése után vissza kell térnie az FC Köbenhavnhoz, amely az anyaklubja. Mucsányi Márk szerződése a IV. kerületieknél hamarosan lejár, és úgy tűnik, nem hosszabbítanak vele, így szabadon távozhat - a hírek szerint Zalaegerszeg felé veszi az irányt. Ugyanez a helyzet Genzler Gellért és Ajanah-Chinedu Chukwujekwu Simeon esetében is, akik szintén távozni készülnek.
Az említett neveken kívül további búcsúzók is várhatóak, állítólag Vincent Onovo, Davit Kobouri, Babós Levente, Dénes Adrián és Baranyi Nimród sem marad.