De komolyan, van olyan ember, aki komolyan vehetőnek tartja ezt a teóriát?
A címben említett kérdés valószínűleg sokunkban felmerült már. Dan Ariely, a viselkedéskutatás neves szakértője szerint az emberek nem mindig azért terjesztenek egy tévhitet, mert valóban hisznek benne.
Vajon a laposföldhívők tényleg elhiszik, hogy a Föld lapos? Vagy a QAnon-követők azt, hogy Hillary Clinton egy sátánista-pedofil szekta vezére? Esetleg a fegyvertartás támogatói azt, hogy a tömeglövöldözésben meghalt gyerekeküket gyászoló szülők fizetett statiszták? Mit hozna ki egy ezzel kapcsolatos hazugságvizsgálat? - teszi fel a kérdést Dan Ariely viselkedéskutató Tévhit című könyvében.
A véleménye szerint nem mindenki fogadja el ezeket a meséket, még azok sem, akik terjesztik őket. Jonathan Haidt szociálpszichológusra hivatkozva Ariely azt fogalmazza meg, hogy a szándékos hazugság megosztása olyan, mintha egy nyelvi azonosító lenne:
Számos valláskutató szakember már régóta arra a megállapításra jutott, hogy egy kijelentés legfőbb ismertetőjele éppen a lehetetlensége, ami tükrözi a mondó hitét. Nem szükséges hit ahhoz, hogy nyilvánvaló tényekben bízzunk. Amikor valaki azt állítja, hogy a választásokat manipulálták, az a mai amerikai társadalomban szinte biztosan az identitásának a kifejezésére szolgál.
Ha alaposabban szemügyre vesszük a konteóhívők szemléletét, felvetődik az a gondolat, hogy a nyilvánvalóan vitatható állítások mögött rejlő mélyebb igazságok olyan értékek, amelyeket egy adott közösség szentként tisztel. E csoport tagjai, bízva a mögöttes okokban, hajlamosak figyelmen kívül hagyni a látható hibákat és eltéréseket – írja Ariely.
Arra, hogy a közösségi identitás miként mozgatja és erősíti a tévhiteket, Ariely egy 2022-es példát hoz. Az amerikai félidős választások kampányában több republikánus politikus és hangadó is beszámolt azokról az állítólagos iskolai túlkapásokról, amelyek során tanárok alomdobozokat helyeztek ki a macskaidentitású gyerekeknek. Ariely szerint az álhír jó eséllyel egy olyan túlzó megjegyzésből eredeztethető, minthogy:
A gendersemleges mosdók létrehozása egy lépés a sokszínűség és az elfogadás előmozdítása felé, különösen azok számára, akik nembináris identitást képviselnek. De valóban, a kérdés felveti, hogy hova vezethet ez a trend. Ha a jövőben olyan egyedi identitások is megjelennek, mint például a macskának vallott személyek, akkor talán különleges igények is felmerülnek. A lényeg azonban az, hogy a társadalomnak folyamatosan alkalmazkodnia kell a változó identitásokhoz, és meg kell találnia a módját, hogy mindenki számára kényelmes és biztonságos teret teremtsen. Az elfogadás és a megértés kulcsa abban rejlik, hogy nyitottak legyünk a különböző identitásokra és igényekre, legyenek azok bármilyenek is.
Ebből a helyzetből később országos szenzáció lett, amit annyiszor megismételtek, hogy végül "tényként" kezelték. A kutató véleménye szerint az alomtálcás mese terjesztői tudatosan használták fel ezt a történetet, hogy felrázzák azokat a követőiket, akiknél még nem merült fel a nembináris mosdók létesítése mint vitás téma. A macskaidentitású diákok támogatása valójában a nembináris mosdók körüli diskurzus egy extrém verziója volt, amely hatékonyan mozgósította az érdeklődőket a kérdés iránt.
A polarizált társadalmakban a lojalitás kifejezésének hangsúlyozása és a csoporton belüli státuszszerzés két olyan kulcsfontosságú tényező, amelyek arra ösztönzik az embereket, hogy egyre radikálisabb nézeteket képviseljenek. Ariely szerint ebben a folyamatban a tévhitbe való belemerülés akár másodlagos szerepet is játszhat.
