Édouard Louis: Az identitás nem magántulajdon Az identitás kérdése, amelyet Édouard Louis műveiben felfedezünk, messze túlmutat a személyes tapasztalatokon; egy kollektív tapasztalat részeként jelenik meg, amely mindenki számára fontos. Louis rávilágít a

A tapasztalat senkit nem véd meg az ideológiáktól. A kérdés tehát sosem az, hogy ki beszél, hanem az, hogy mit mond. A tartalom számít. - Édouard Louis esszéjét Fehér Renátó fordításában közöljük.

Tegnap egy színházrendező keresett meg azzal, hogy érdeklődik az egyik könyvem színpadra állítása iránt. Azonban kifejezte, hogy bizonytalan abban, hogy ezt megvalósíthatja, mivel ő heteroszexuális, míg én meleg vagyok, és a könyvem a homoszexualitás témáját járja körül. Ezt követően válaszoltam neki, de úgy érzem, hogy a mondandóm mások számára is fontos lehet, ezért szeretném megosztani a gondolataimat ezzel a kérdéssel kapcsolatban.

Természetesen! Kérlek, írd le a szöveget, amit szeretnél, hogy egyedivé tegyek, vagy mondd el, miről szól, és szívesen segítek!

Minden jogod megilleti, hogy azt tedd, ami a szívedhez közel áll. Senki nem jogosult arra, hogy helyetted határozzon arról, mit mondhatsz és mit nem. Azok, akik baloldali nézeteket vallanak, de mégis korlátokat állítanak fel arra vonatkozóan, ki beszélhet és ki maradjon csendben, valójában a jobboldali gondolkodásmód képviselői.

2.

A tapasztalat nem egyenlő az igazsággal. Lehet kiindulási alap, vagy akár útmutató, de nem ad biztosítékot arra, hogy helyesek lesznek a következtetéseink. Életem során már találkoztam homofób melegekkel, rasszista nem fehérekkel, és nőgyűlölő nőkkel is. A tapasztalat nem véd meg minket az ideológiák torzító hatásától. A lényeg sosem az, hogy ki a beszélő, hanem az, hogy mit is közvetít. A tartalom a fontos. Kérdés, hogy olyan üzenetet fogalmazol-e meg, ami támogatja a melegek jogait, vagy éppen ellenkezőleg, megalázza őket. Olyat mondasz, ami erősíti a munkásosztályt, vagy éppen hogy még inkább láthatatlanná teszi őket? Segítséget nyújtasz, vagy újraértelmezed az elnyomásukat?

Természetesen! Kérlek, írd le, hogy milyen szöveget szeretnél egyedivé tenni, vagy adj meg egy témát, amiről szeretnél beszélni!

Azok, akik az identitást egy adott csoport kizárólagos birtokaként kezelik, a kapitalista rendszer részesei. Ők azok, akik úgy tekintenek az identitásra, mint egyfajta magántulajdonra – ahogyan a házam, az autóm vagy a táskám is az enyém, úgy az identitásom és a queerségem is. Ez a megközelítés viszont téves. Az én identitásom nem csupán az én tulajdonom; éppen úgy része a közös tapasztalatainknak, mint a tiédnek. A homoszexualitásom nem egy birtokolt dolog, ezért bárki kifejezheti róla a véleményét. Ismétlem: nem az a lényeg, hogy ki beszél, hanem hogy mit mond.

4.

Nem hiszek a kulturális kisajátítás eszméjében, mert nem hiszek a tulajdonban. És különben is: inkább élek tolvajok társadalmában, mint földesurakéban. Jobban szeretem Jean Genet-t, mint Steve Jobsot. (Tudom persze, hogy a földesurak történelmileg azért lettek földesurak, mert loptak, tehát összetett kapcsolat van a kettő között. De olyan szimbolikus javak, mint a nyelv, másképp működnek, mint a pénz vagy a föld. Ha elveszek tőled ötven eurót vagy a földedet, akkor az már nem a tiéd. De ha én mesélem el a történetedet, attól az még a tiéd marad. A nyelv nem szétosztható, hanem megsokszorozódik, ellentétben az anyagi javakkal. Ezért az irodalomban és a művészetben a történelem vesztesei mindig győztesek. Akiket kisemmiztek, ők lesznek azok, akik végül beszélhetnek. Ők teremtik a szépséget, mert a nyelvet nem lehet ellopni, legalábbis nem örökre. Mindig visszatér. Ezért van az, hogy a legnagyobb írók - vagy a nagytöbbségük - elnyomott társadalmi csoportokból származnak. Ezért a legnagyobb írók Toni Morrison, Annie Ernaux, James Baldwin, Szvetlana Alekszijevics, Jamaica Kincaid, Yiyun Li, Tash Aw.)

Persze, szívesen! Kérlek, írd meg, hogy milyen szöveget szeretnél egyedivé tenni, és én segítek átfogalmazni vagy újragondolni!

De mi most színházról beszélünk. A színház szólhat a kisemmizettek szépségéről. Amikor színre viszed az életem darabját, elveszed tőlem az életemet, a kisemmizettségemet, és ez egy jó dolog. Mert nem én választottam az életemet. Nem én döntöttem úgy, hogy meleg leszek, hogy munkásosztálybeli leszek, hogy ebbe a világba születek bele. És mivel mindezt nem én választottam, létfontosságú, hogy legyen valaki más is, aki gondozza a történetemet - nekem és a helyemben. Legyen jogunk hozzá, hogy ne cipeljük tovább azt a fájdalmat és azt az erőszakot, amit mi soha nem választottunk, és amit vihet valaki más is helyettünk. Azok, akik progresszívnek tartják magukat, de arra kényszerítenek minket, hogy beszéljünk az élményeinkről, és csak ezekről az élményeinkről beszéljünk, valójában erőszakosak. Azt akarják, hogy a szavainkkal is cipeljük, amit akaratunk ellenére a testünknek, a húsunknak már hordoznia kell. Nem akarják, hogy felszabaduljunk. Kérdezd meg azokat a nőket, akik szexuális erőszakot éltek át: sokan közülük nem akarnak beszélni róla, nem akarják újra átélni a beszéd által, nem akarnak felelősök lenni érte. Ha van valaki, aki beszél a nevükben, az felszabadító. Nekem az volt. Írtam egy könyvet a nemi erőszakról. Thomas Ostermeier színpadra állította. Nem éreztem magam elég erősnek, hogy beszéljek róla, mert fájt. De minden alkalommal, amikor Thomas beszél róla, nem nekem kell. Ez pozitív kisajátítás. Olyan, amely megadja a szenvedőknek a hallgatás kiváltságát.

Természetesen! Kérlek, írd le, hogy milyen szöveget szeretnél egyedivé tenni, vagy milyen témáról van szó, és szívesen segítek!

Ez eszembe juttatja, hogy sokan azt mondják: a melegek politikai elkötelezettsége egyre inkább halványul. Pár hónapja hallottam valakitől, hogy "A Pride-on már alig látni melegeket, inkább házat akarnak venni meg kutyát." De miért lenne magától értetődő, hogy a melegeknek harcolniuk kell? Miért ne delegálhatnánk másokra ezt a feladatot? Már így is túl sokat szenvedtünk. Harcoljunk, hogy újra szenvedjünk? A harc kimerítő, fájdalmas, és sebezhetővé tesz minket, újra céltáblává válva. A politika mindig feszültséggel és szorongással jár, és mi, melegek már így is kimerültek vagyunk. Kimerültek vagyunk a gyerekkori megaláztatások, a kirekesztés miatt, amit átéltünk. Jogunk van a pihenéshez, így jogunk van ahhoz is, hogy mások képviseljenek minket. Szeretném, ha lennének, akik harcolnak. Én is próbálok harcolni, írok – ez az egyetlen eszközöm. De azt szeretném, hogy én dönthessek arról, hogyan képviselek, és ne mások határozzák meg az identitásom alapján. Most főként a homoszexualitásomra gondolok, de amit mondok, másokra is érvényes. Az anyám egy dolgozó nő, aki nem akar a szegénységről beszélni, nem akar politikai vitát folytatni. Túl fáradt ehhez ötven évnyi nélkülözés után. A munkásosztálybeli környezetemben sokan azt mondták, hogy a baloldali pártok semmibe veszik őket. "Senki nem beszél rólunk" – mondták. Nem azt mondták, hogy "Beszélni akarunk". Azt mondták, hogy "Senki nem beszél rólunk." Sokan közülük rengeteget küzdöttek, és ők azt akarják, hogy inkább mások beszéljenek helyettük. Ezért is furcsa az az elképzelés, hogy mindenki vágyik arra, hogy saját magáról beszéljen, miközben a múltbeli fájdalmakat is fel kell idéznie. A politikai diskurzusban egyre inkább azok dominálnak, akik azt hiszik, hogy az ő nézőpontjuk a való világ egyetlen érvényes megközelítése.

Persze! Íme egy egyedi változat a "7." szövegről: **Hét.** Ez a szám nem csupán a mennyiséget jelöli, hanem sokkal mélyebb jelentést is hordoz. A hét a hét napját szimbolizálja, mindegyik nap új lehetőségeket és kihívásokat hoz. A hét a ciklikusságot és a folyamatos megújulást is megtestesíti, hiszen minden hét végén egy új kezdődik. A hét a színek és az élmények gazdagságát tükrözi, ahogyan a hét napjai különböző érzelmeket és tevékenységeket hoznak magukkal. Ha szeretnéd, hogy a szöveg egy másik aspektusát dolgozzam fel, csak szólj!

Ha a meleg vagy transz emberek kifejezni szeretnék magukat, akkor legyen lehetőségük rá. Ha a dolgozó emberek szeretnék megosztani a gondolataikat, akkor ezt tegyék szabadon. Az a helyzet, hogy túlságosan sokáig hallgattattak el minket, és sokszor nevetség tárgyává váltunk. De ez nem jelenti azt, hogy másoknak is el kellene hallgatniuk. Az, hogy sokan új jogokhoz jutnak, például a megszólalás jogához, nem azt jelenti, hogy másokat meg kell fosztani ettől a jogtól. Ez egy tipikus konzervatív reakció. Minden jobboldali politikai vezető ezzel a taktikával él, amikor azt állítja: mások jogait el kell venni, hogy neked jobb legyen. Ez egy hazugság.

Természetesen! Íme egy egyedibb megfogalmazás: "Nyolc." Ha van konkrétabb szöveg vagy kontextus, amivel szeretnéd, hogy dolgozzak, kérlek oszd meg velem!

Természetesen, ha kérdéseid vagy kételyeid támadnak, érdemes meleg emberektől megkérdezni a dolgokat, akik közel állnak hozzád. Mindannyian ebben a folyamatban dolgozunk együtt. Ez a művészet lényege: közösségi alkotás, az igazság keresése. Amikor meleg karakterekről írok – legyen szó akár az anyámról, akár másokról –, mindig ott motoszkál bennem a félelem, hogy nem tudom majd méltányosan bemutatni őket. Attól tartok, hogy leegyszerűsítem a dolgokat, vagy akár nevetségessé teszek valakit, esetleg félreértem az élethelyzetüket. Ezért gyakran kérem meg a barátaimat, hogy olvassák át az írásaimat, és ők mindig adnak tanácsokat. Még melegként is előfordul, hogy tévedek, amikor a homoszexualitásról írok, mert a tapasztalat önmagában nem elegendő. Hasonló kihívások várnak rád is, amikor egy színdarabot rendezel, amelyben meleg szereplő is szerepel, még ha heteroszexuális vagy. A művészethez munkára, párbeszédre és hibázásra van szükség. A lényeg, hogy függetlenül attól, honnan jössz, mi van a személyazonosságodban, vagy kivel osztod meg az éjszakáidat, az egyetlen fontos dolog az, hogy mit szeretnél kifejezni. És biztos vagyok benne, hogy igazán felszabadító gondolatok fognak megszületni. Mert senki sem mondhatja meg, miről beszélhetsz és miről nem. Egy közös világban élünk, ahol mindenkinek joga van mindent megosztani.

Bízom benne, hogy ezek a pár sor inspirációt adnak számodra.

(Az esszé eredetileg a Jacobin portálon jelent meg 2024. április 15-én - a szerző engedélyével közöljük. Köszönet Klopfer Juditnak és a Napvilág Kiadónak. Továbbá köszönet Baqais Dávidnak a szöveghez fűzött észrevételeiért.)