Újjászületett a költségvetés, de ehhez a választásoknak is lesz néhány mondanivalója.
A második negyedéves hazai költségvetési folyamatok minden várakozást felülmúltak. A kormányzati szektor 480 milliárd forintos többletet ért el, melyre több mint nyolc éve, 2017 első negyedéve óta nem volt példa. Vajon ez a kedvező adat megnyitja az utat a választási osztogatások számára?
Rendkívül kedvezően alakultak a hazai költségvetési folyamatok a második negyedévben. A kormányzati szektor 480 milliárd forintos többletet produkált. Ennél nagyobb szufficitre több mint 8 éve, vagyis 2017 első negyedéve óta nem volt példa - írja laptársunk, a Klasszis Médiához tartozó Mfor.
A bevételek megugrása nemcsak a hiány jelentős lefaragásához volt elegendő, hanem áprilistól májusig 480 milliárd forintos, GDP-arányosan 2,2 százalékos többletet láthattunk. Tavaly ilyenkor még 2,3 százalékos deficitről beszélhettünk.
A kedvező folyamatokat az emelkedő áfa- és adóbevételek mellett a részben vagy egészben állami tulajdonban lévő cégek osztalékfizetései is támogatták. Hogy kik voltak a legnagyobb befizetők, arról a teljes cikkben olvashatnak.
A szakértők, akiket az Mfor idéz, arra figyelmeztetnek, hogy a második félévben és különösen 2026-ban, a választások évében, radikálisan megváltozhat a költségvetési politika iránya. A pénzügyi szigorúság helyett a fiskális túlköltekezés ismét középpontba kerülhet, mintha csak a költségvetési „alkoholizmus” időszaka köszöntene ránk. Vajon milyen következményekkel járhat ez a gazdaságra nézve?




