„Földet cserébe az azonnali NATO-tagságért” – talán ez Donald Trump új, béketeremtő javaslata, amely a globális stabilitás megteremtésére irányul. Az ötlet mögött álló koncepció arra ösztönözheti a feleket, hogy a területi vitákat pragmatikus megoldásokka

Valószínű, hogy a bűvész tarsolyában nem található varázspálca, mivel a harcoló felek eddig makacsul kitartanak saját nézeteik mellett. Az új amerikai elnök ezt a feszültséggel teli örökséget veszi át, miközben a világ a csodálatos megoldást tőle várja. Mégis, talán létezik egy alternatív út, amely a béke felé vezethet.

Donald Trump 2023 májusában a CNN által rendezett nyílt fórumvitán kijelentette, hogy ha újra elnyeri a hatalmat, egyetlen nap alatt véget vet az ukrajnai konfliktusnak. Ez a komoly ígéret azóta szinte már egyfajta mantrává vált, és a volt elnök határozottan állítja, hogy ő az egyedüli politikai szereplő, aki képes Oroszországot és Ukrajnát a fegyverszünetre kényszeríteni.

Michael McFaul, a neves politológus professzor és a Hoover Intézet prominens munkatársa, mélyreható ismeretekkel rendelkezik a politikai összefüggésekről, hiszen korábban az Egyesült Államok oroszországi nagyköveteként tevékenykedett, éppen abban az időszakban, amikor a Krím félszigetet annektálták. McFaul véleménye szerint a jelenlegi helyzet nem kedvez a tárgyalásoknak, ugyanakkor nem is zárja ki azok lehetőségét. Ebből adódóan sürgeti egy "acélkompromisszum" létrejöttét, amely megerősíthetné a diplomáciai folyamatokat.

Az alábbiakban bemutatjuk a Foreign Policy tanulmányának lényegét, gazdagítva az Euronews által nyújtott kiegészítésekkel és háttérinformációkkal.

Az újkori európai hadtudomány klasszikusa, Carl von Clausewitz porosz hadvezér szerint nem szabad befejezni a hadműveletet, ha az ellenség gyöngülni látszik. Mivel Ukrajna esetében még egyik fél sem szenvedett döntő vereséget, mindkét hadviselő kezében vannak érvek a békére is, de a harcok folytatására is. Ha tehát Putyin azt érzékeli, hogy Trump a csillapítására törekszik, akkor vélhetően inkább agresszívebb lesz tőle, nem pedig kevésbé az.

Oroszország állandó ENSZ-képviselője a közelmúltban az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén hangsúlyozta, hogy Moszkva nem elégedik meg az ukrán konfliktus végleges lezárására irányuló javaslatokkal, és nem támogatja a helyzet befagyasztását.

A főképviselő hozzátette, hogy Moszkva gyanúja szerint "a békejavaslatok csak arra szolgálnak, hogy a kijevi rezsim a harctéren hozzájusson egy nagyon is szükséges szünethez, hogy újra felfegyverezze magát és nyalogassa a sebeit".

Ugyanazon a napon Putyin elnök az orosz védelmi minisztérium vezetőségéhez intézett beszédében összegezte többek között az ukrajnai katonai művelet idei fejleményeit. "Ebben az évben 189 települést szabadítottunk fel" - mondta, megjegyezve, hogy az orosz erők a frontvonal teljes hosszában kezükben tartják a stratégiai kezdeményezést.

Mindez azt jelzi, hogy Oroszország határozottan bízik a győzelem lehetőségében, és ennek érdekében szinte teljes gazdasági potenciálját mozgósította a háborús célok szolgálatában.

A háborúk általában kétféleképpen zárulnak le: az egyik fél nyer, és ennek alapján diktálhatja és megszabja a békefeltételeket. Így végződött mindkét világháború is. Ha viszont a helyzet holtponthoz érkezik, mint ahogy most Ukrajnában is döntetlenszerű helyzet állt be, akkor a hadviselőknek el kell kezdeni a békés megoldásokon gondolkodni, és be kell mutatniuk egymásnak igényeiket, majd egybevethetik a kényszerítő eszközöket és a garanciákat.

Donald Trump közelgő visszatérése a Fehér Házba új találgatások sorát kavarta az óceán mindkét partján. Korábban Kijev és támogatói óvakodtak attól, hogy érdeklődést jelezzenek a tárgyalások iránt, attól tartva, hogy Moszkva ezt a gyengeség jelének fogja tekinteni. Trump újraválasztása viszont nagyobb szabadságot adhat Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek a tárgyalásokra, mert mostantól azt érzékeltetheti, hogy nincs is más választása. November végén a Sky Newsnak adott interjújában már azt sugallta, hogy valóban kész tárgyalni.

Fontos megemlíteni, hogy az ukrán elnök nem sokkal az említett interjú előtt találkozott Trumppal New Yorkban. E találkozó során nem kizárt, hogy valamilyen ajánlat vagy annak kerete már elkezdett formálódni. Bár a felek nem tártak fel részleteket, Zelenszkij kifejtette, hogy „közös álláspontunk van abban, hogy a háborút le kell zárni, és Putyin nem győzhet”.

A találkozó még az elnökválasztás előtt zajlott, ahol Trump újra hangsúlyozta régóta hangoztatott álláspontját. Kijelentette, hogy ha elnyeri a Fehér Házat, már Joe Biden januári távozása előtt képes lesz "valamilyen megoldást" kidolgozni a háború rendezésére.

Valamit valamiért – ez az ősi latin mondás jól tükrözi a szerződéses kapcsolatok évszázados alapelveit, amelyet Donald Trump is tökéletesen átlát, hiszen ő a politikát üzletként kezeli. Orosz-ukrán megegyezés felé tett bármilyen lépés csak akkor lehet sikeres, ha mindkét fél számára van egy érdemi, megfontolt és elfogadható ajánlat, amelyet a partnereivel – jelen esetben a saját népével – is kommunikálni tud.

A quid pro quo fogalma arra utal, hogy a résztvevők kötelezettségvállalásai között egyensúly kell, hogy legyen, így egyik fél sem szenvedhet súlyos hátrányt a megállapodás következtében. Emellett azt is magában hordozza, hogy mindkét vezető győzelmet ünnepelhet a saját népének és a nemzetközi közösségnek, elkerülve ezzel a vesztes vagy megbékélő szerepvállalást.

Volodimir Zelenszkij jelenlegi helyzete két fontos előnyt rejt magában. Már fél éve irányítása alatt tart egy stratégiai szempontból kulcsfontosságú orosz területet, a Kurszk-régiót, ahol az orosz hadvezetés már észak-koreai személyzetet is kénytelen volt bevetni. Azonban a valódi ereje abban rejlik, hogy továbbra is számíthat a Nyugat folyamatos pénzügyi és katonai támogatására, még ha ez a segítség néha akadozva, késlekedve és bizonytalanul érkezik is.

A fantázia birodalmában, az asztal másik végén, Vlagyimir Putyin orosz elnök makacsul a totális győzelemre tör. Számítása szerint, amennyiben Donald Trump valóban szűkíti a Kijevnek nyújtott katonai és pénzügyi támogatásokat, ellenfele gyengülni fog. Ez a helyzet még inkább bátoríthatja a harc folytatását, miközben a béke iránti érdeklődés is csökkenhet – véli McFaul.

Ukrán oldalról nézve viszont a tárgyalásos megegyezés csak és kizárólag akkor képzelhető el, ha Zelenszkij elnök a lehető legjobb biztonsági ajánlatot tudja bemutatni népének, ami szerint egyedül az azonnali NATO-tagság lehet a megoldás. Egy befogadó döntést a békekötéssel egy időben kellene kézhez kapnia, különben beállhat egy zavaros átmeneti szakasz, amit Oroszország rosszhiszeműen értelmezhetne, és egy új offenzívával fel is boríthatna.

A NATO-hoz csatolt megfigyelői, jelölti, partneri vagy más laza viszony már nem elégséges, mert biztonságot csak a teljes jogú szövetségi tag élvezhet, aki bekerült az atlanti szövetség védernyője alá. Oroszország 2000 óta átélt több fegyveres feszültséget, de a NATO-erőkre sosem emelt kezet, sem Európában, se a Közel-Keleten, sem Afrikában, tehát sokszorosan meg kellene gondolnia, hogy folytassa-e a háborút Ukrajna ellen, ha az már a NATO tagja, amit nem tud megakadályozni, ha az atlanti szervezet végleg elszánta magát.

Emlékezzünk arra, hogy alig egy év elteltével - ha nehezen is, de Moszkva kénytelen volt belátni, hogy Finnország NATO-hoz való csatlakozásával a szövetség határa körülbelül ezer kilométerrel bővült. Svédország belépésével pedig a Balti-tenger feletti dominanciáját is elveszítette.

Itt viszont figyelembe kell venni, hogy a NATO még sosem fogadott be olyan országot, amely éppen hadban állt, valamint hogy a jelenlegi tagok sorában sokan vonakodnak, mások meg kifejezetten ellenzik ezt a megoldást, köztük Szlovákia és Magyarország.

A történelmi párhuzamok azt sugallják, hogy a szovjet vagy orosz vezetés, bár rendszerint hangosan tiltakozik, mégis hajlandó elfogadni a NATO legnagyobb kockázatú bővítéseit is. Ilyen például az NSZK 1955-ös csatlakozása, amikor a hidegháború éppen a csúcspontján járt, és Berlin egy része orosz ellenőrzés alatt állt. Emellett figyelemre méltó, hogy Putyin elnöksége alatt két, korábban szovjet köztársaság, Lettország és Észtország is csatlakozott a NATO-hoz, ami újabb bizonyítéka a régió geopolitikai dinamikájának.

Románia és Bulgária helyzete is komoly feszültséget és ellenállást generált Moszkvában, mivel e két ország a Fekete-tenger térségében Oroszország közvetlen szomszédainak számítanak.

Nyilvánvaló, hogy a történelmi előképek más környezetben és összefüggések között formálódtak, így ezekre nem érdemes túlzottan támaszkodni. Mindazonáltal, ha egy ilyen ajánlat érkezik, Ukrajna mérlegelheti egy stratégiai lépés lehetőségét: a jelenleg orosz irányítás alatt álló megszállt területekért cserébe biztosítani a legmagasabb szintű biztonsági garanciákat az ország jövője szempontjából. Így Ukrajna végre fókuszálhatna a saját újjáépítésére és fejlődésére.

Ukrajnának, mint nemzetnek, országnak és társadalomnak nem szabad belesüppednie a jelen emésztő háborújába, hanem gondoskodnia kell felnövekvő nemzedékének jólétéről is. Erre jelenleg szinte semmilyen lehetősége nem maradt, mivel nemzeti jövedelme nem éri el a háború előtti szint felét sem. A háború folytatása és esetleges eszkalálódása pedig történelmileg behozhatatlan további károkkal járhat a számára.

Egy felelős vezető víziójának középpontjában nem csupán a jelenlegi válság kezelése, hanem a jövő stabilitásának megteremtése is áll. Ez a kettős felelősség óhatatlanul súlyos pszichés terhet ró a kijevi kormányra, ami néha türelmetlen és elhamarkodott nyilatkozatokat eredményez. Ezzel szemben az orosz vezető helyzete más: ő képes távol tartani a napi életet a háborús valóságtól és a közvetlen szenvedésektől, ami számára jelentős pszichológiai előnyt biztosít.

Kijev barátait egyre inkább aggasztja, hogy Trump már régóta kifejezi szkepticizmusát az Egyesült Államok Ukrajnának nyújtott támogatásával kapcsolatban. Véleménye szerint Kijev anyagi támogatása súlyos terheket ró az amerikai költségvetésre, és eddig nem bizonyult elégségesnek a háború lezárásához. Ugyanakkor tisztában van azzal, hogy Ukrajna finanszírozásának hirtelen csökkentése nem vezetne békéhez, hanem inkább újabb orosz agressziót provokálna.

A békemegállapodás felé vezető úton - a korábbi ígéreteivel ellentétben - Trumpnak sürgetnie kell a már elfogadott katonai segélyek Ukrajnába történő szállítását. Emellett fontos, hogy világosan kifejezze szándékát, miszerint további fegyvereket kíván biztosítani Oroszország jelenlegi offenzívájának megfékezésére a Donbász térségében. E lépések révén egy újabb patthelyzet alakulhat ki Ukrajna vitatott keleti területein.

Putyin valószínűleg csak abban az esetben kezd majd komolyabb tárgyalásokba, ha az orosz fegyveres erők már nem rendelkeznek további erőforrásokkal új ukrán területek megszerzésére, vagy esetleg még azzal is szembe kell néznie, hogy teret veszít. Az alapvető feltétel az, hogy az orosz elnöknek egyértelmű jelzéseket kell kapnia arról, hogy az Egyesült Államok szilárdan támogatja Ukrajnát, és nem hagyja magára a válság idején.

Ehhez kapcsolódik, hogy ha a magas technikai nívójú nyugati fegyverzet továbbra is Ukrajna rendelkezésére áll, akkor az orosz félnek számolnia kell újabb kemény csapásokkal. Viszont nem végzetesekkel, ezért gondolkodhat úgy is, hogy elviseli ezeket a veszteségeket, mivel nem rendítik meg alapjaiban a háborús kapacitásokat.

McFaul professzor a tálibokkal folytatott amerikai tárgyalások tanulságait emeli ki, melyek Donald Trump utolsó elnöki évében zajlottak. A Talibán és Trump között Dohában létrejött megállapodás a militáns csoport számára rendkívül előnyös volt, hiszen a vállalt kötelezettségek betartatása gyakorlatilag lehetetlennek bizonyult, és a megállapodás tartalmát a Talibán végül nem is tartotta be.

A tálibokkal való megbékélés nem hozott valódi békét, és Putyin esetében sem várható más. Trumpnak most olyan átgondolt stratégiát kell kifejlesztenie, amely valódi motivációt ad Ukrajnának, hogy lemondjon bizonyos területekről, ugyanakkor biztosítja, hogy ezt a lépést megfelelő kompenzációval támogassák. Ez különösen fontos, hiszen az Egyesült Államoknak Afganisztánban nem sikerült hasonló eredményeket elérnie.

A tűzszünet lehetősége jelenleg nem reális, hiszen Ukrajna tanúja volt Oroszország többszöri aláírásának és azt követő megsértésének olyan nemzetközi megállapodásoknak, amelyek az erőszak használatát elítélik. A papíralapú egyezmények nem képesek megfékezni az orosz agressziót, és az ukránok jogos aggodalommal figyelik, hogy a NATO-tagság hiányában létrejövő tűzszünet csupán annyi időt nyújtana az orosz hadseregnek és hadiiparnak, hogy felkészüljenek egy újabb offenzívára.

Ahogy korábban már említettük, egy ilyen kompromisszum megvalósulása szempontjából kulcsfontosságú, hogy a NATO mikor teszi közzé Ukrajna tagsági ajánlatát. A szövetségnek azon a napon kell hivatalosan meghívnia Ukrajnát, amikor Zelenszkij és Putyin elérik a megállapodást a harcok leállításáról. A tagállamoknak pedig sürgősen ratifikálniuk kell az ország csatlakozását. Ehhez Trumpnak személyesen kell kifejeznie egyértelmű támogatását, hogy más NATO-vezetők ne akadályozzák a folyamatot.

McFaul véleménye szerint az új elnöknek jelenleg jelentős politikai tőkéje áll rendelkezésére, amely lehetővé teszi számára, hogy érvényesítse elképzeléseit, akár Orbán Viktor magyar, akár Robert Fico szlovák miniszterelnök várható ellenállását figyelembe véve. Ezt a tőkét a mandátuma kezdeti időszakában kell kihasználni, hogy gyors megállapodásokat köthessen, és így megszerezhesse azokat a politikai előnyöket, amelyek valóban történelmi jelentőségűvé emelhetik őt.

Ez a nap akár Vlagyimir Putyin diadala is lehetne, hiszen területgyarapítóként vonulhatna be az orosz történelem lapjaira. Olyan nevek társaságában, mint Nagy Péter, Nagy Katalin és Sztálin, mint a Kreml vezetője, aki a birodalom határait újra szélesítette.

A NATO számára is óriási nyereséget jelentene az ukrán hadsereg integrálása, hiszen ezzel nem csupán Európa, hanem a világ egyik legjobban kiképzett és felszerelt hadseregét tudhatná magáénak. Az észak-atlanti szövetségeseknek nem lenne szükségük többé arra, hogy milliárdokat költsenek Kijev támogatására, és megszabadulnának az európai országok jóléti rendszereit megterhelő ukrán menekültek számos problémájától is.

A NATO szerepe Nyugat-Európa gazdasági növekedésének támogatásában a hidegháború időszakában példaértékű volt. Hasonlóképpen, Ukrajna NATO-tagsága nem csupán a szövetséges államok gazdaságainak fellendülését segítené elő a háború utáni újjáépítés folyamatában, hanem új lehetőségeket is teremtene az ukrán gazdasággal folytatott kereskedelem és befektetések terén. Az Egyesült Államok számára ez különösen előnyös lenne, hiszen hozzáférést nyerhetne Ukrajna kulcsfontosságú ásványkincseihez, amelyek elengedhetetlenek a fejlett akkumulátorok és egyéb technológiai újítások előállításához. Ezen felül, ez a lépés csökkentené az amerikai ipar függőségét a megbízhatatlan autokratikus forrásoktól, így erősítve a nemzeti gazdasági stabilitást és függetlenséget.

Ezzel összekapcsolva Trump elmagyarázhatná az amerikai népnek, hogy Ukrajna NATO-tagsága folytán az Egyesült Államoknak kevesebbet kell költenie az európai védelemre, és forrásokat szabadít fel Kína növekvő befolyásának megfékezésére. Ezt az érvelést a Trump-kormányzat Kína-ellenes sólymai bizonnyal támogatnák.

Sokféle érv és aggály szól vagy szólhat egy ilyen terv ellen. Sem Putyint, sem Zelenszkijt nem lehet egykönnyen az asztalhoz csábítani, és maga Trump is nehezményezheti, hogy fenn kell tartania Ukrajna támogatását, mint a tárgyalások kikényszerítésének eszközeként. De egy véget nem érő háború vagy a Putyin előtti kapituláció sokkal rosszabb lenne, és nem csak Ukrajnának és Európának, hanem magának Donald Trumpnak is, akinek egyik legfőbb ígérete a gyors és békés megoldás volt, zárja okfejtését az amerikai professzor.