A magyarok számára ez a hús igazi kedvenc: a boltok polcain szinte versenyt futnak érte. - Agro Napló


A csirke mellett a pulyka az a húsféle, amely iránt a magyarok bármikor szívesen nyúlnak, különösen az év végén. Az utóbbi nehéz és sötét időszakokat követően idén elmondható, hogy a pulykatenyésztés itthon stabil, kiszámítható és jövedelmező tevékenységgé vált, és az ágazat reméli, hogy ez a pozitív tendencia a jövőben is folytatódik. Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács (BTT) elnöke az Agrárszektornak nyilatkozva kifejtette, hogyan éledhet újjá a pulykaágazat Magyarországon, és hogy a nyugat-európai trendek miként támogathatják a közép-kelet-európai országok fejlődését ezen a téren is.

Az elmúlt évek igazán megpróbáló időszakot jelentettek számunkra. A nehézségek a koronavírus-járvánnyal kezdődtek, amely drámai hatással volt az étkezési szokásokra, különösen a pulykahús iránti keresletre. Az éttermek bezárása és a korlátozások a HoReCa szektorban súlyosan érintették ezt az ágazatot, ami a pulyka termelési láncát is meggyengítette. A kereslet drasztikus csökkenésével, valamint a fogyasztói preferenciák megváltozásával – a gazdasági nehézségek következtében – egyre kevesebben választották a prémium minőségű pulykatermékeket. Ez az egész európai pulykatermelést komoly kihívások elé állította, és a termékpálya nehéz időszakokat élt meg. Magyarországon is érezhető volt a hatás, hiszen az élő pulyka és a vágott pulyka előállításának mennyisége sajnos jelentősen csökkent ezen időszak alatt.

- fejtette ki Csorbai Attila.

A szakember megemlítette, hogy az ukrán-orosz konfliktus kitörése újabb, váratlan kihívásokat hozott magával. Ezek elsősorban az elszállt takarmányárak és a megemelkedett energiaköltségek következményei voltak. Viszont tavaly ősz óta, amikor a takarmányárak csökkentek, és az energiaárak, valamint az energiaellátás stabilizálódtak, elindult egy viszonylag nyugodtabb és kiszámíthatóbb időszak.

E stabilabb időszakot ugyanakkor sokszor beárnyékolta a hazai madárinfluenza-járványhelyzet, annak közvetlen és közvetett hatásai, de többé-kevésbé az mondható, hogy idén is stabil, kiszámítható, jövedelmező tevékenység volt pulykát tartani. Úgy gondolom, hogy elértük a gödör alját, és ez volt a múlt. Mindez a sok keserű év után talán egy kis optimizmusra adhat okot.

A BTT elnöke hangsúlyozta, hogy a pulyka nem a csirke közvetlen versenytársa a mindennapok étkezéseiben. A hazai húsfogyasztási szokásokban a csirketermékek dominálnak, amelyeket a "szürke hétköznapok" során a pulyka nem tud felülmúlni, főként az árkülönbségek miatt. Ugyanakkor a pulykának jelentős szerepe van az alkalmi étkezések és ünnepek során, legyen szó családi összejövetelekről vagy ünnepi vacsorákról. Ezt alátámasztják a különböző elemzések is, amelyek szerint a pulykahúsra és receptjeire irányuló keresések a hétvégék és ünnepek közeledtével gyakran megugranak. Ez világosan mutatja, hogy amikor a fogyasztók valami különlegeset keresnek, a pulyka népszerű választás lehet. Ahogy közeledünk az év végéhez és a karácsonyi időszakhoz, egyre többen érdeklődnek e húsfajta iránt, köszönhetően a hagyományoknak. Érdemes megjegyezni azonban, hogy az egészben sütött pulyka népszerűsége kezd csökkenni, így hazánkban ennek a terméknek az előállítása is viszonylag alacsony szinten mozog.

Az ünnepek közeledtével többen fognak megint rákeresni a pulykareceptekre. Ilyenkor az emberek valami különlegességet szeretnének főzni, erre pedig tökéletesen alkalmas ez a húsféle. Ma már számtalan olyan félkész, panírozott termék található a kereskedelemben, amiket rendkívül egyszerűen el lehet készíteni, így bárki bátran választhatja, de a gasztronómia iránt érdeklődők is kitűnő alapanyagokra lelhetnek a pulykatermékek között és szinte korlátlan receptmennyiség is rendelkezésre áll. A pulykahús, főleg a pulykamell neutrális élelmiszer, ami azt jelenti, hogy viszonylag kevés fűszerrel is nagyon jól tudjuk ízesíteni. Egyedül arra kell figyelni, hogy ne szárítsuk ki.

Csorbai Attila az árak alakulásáról kifejtette, hogy nem tapasztalhatóak olyan indokolatlan áremelkedések a termékpályán, amelyek aggodalomra adhatnának okot. Rámutatott, hogy a piacon jelenleg viszonylag stabil és kiszámítható árképzés figyelhető meg, azonban az áruházláncok árai felett nincs befolyásuk.

Egyre inkább azt tapasztalom, hogy a piacot cseppet sem érdekli a termék előállításának költsége vagy annak önköltsége. Sokkal inkább a kereslet és kínálat dinamikája formálja az árakat. Amikor a kereslet emelkedik, az automatikusan az árak növekedését vonja maga után, míg a csökkenés az árak visszaesését eredményezi. Jelenleg úgy tűnik, hogy a pulykahús esetében kialakult egy elfogadható egyensúlyi helyzet, ami örömteli fejlemény, hiszen a legtöbb magyar vásárló számára egy hozzáférhető árú és értékes termékről van szó.

Pörögnek a fejlesztések és a támogatások a magyar agráriumban, a Vidékfejlesztési Program keretén belül az állattartók és az élelmiszeripar számára jelentős források kerültek megnyitásra. Mindez a BTT elnöke szerint reményt és esélyt jelenthet az ágazatnak:

A trendek azt mutatják, hogy a baromfihús lesz az egyetlen húsféleség Európában, amely nem csökkenni, hanem nőni fog az elkövetkező időszakban. Ez piaci lehetőségek szempontjából kiemelt jelentőségű. A termelési kapacitások viszont egyértelműen el fognak tolódni Európa keleti és déli irányába, mivel az indokolatlan állatvédelem és a túlzó, méregzöld politikai irányvonalak nem adnak lehetőséget állattartó telepek létesítésére és üzemeltetésére Európa nyugati országaiban. Ebben óriási lehetőséget látok, s kifejezetten jó döntésnek gondolom, hogy komoly mértékű fejlesztési és beruházási támogatások megítélésére kerülhet sor. A teljes termékpályát érintő fejlesztések versenyképes és az export piacokon (is) eladható termék-előállításra adnak lehetőséget. Én itt látok lehetőséget a teljes baromfiágazat, azon belül pedig a pulyka termékpálya esetében is. Hatékonyan, versenyképesen és valódi piaci lehetőségekkel ez egy komoly perspektíva! A modern táplálkozásban kiemelt szerepe lesz a baromfihúsnak és jó lehetőségei lehetnek a pulykának is. Ehhez azonban meg kell tudnunk felelni a biztonságos termék-előállítás feltételeinek is és megfelelően kell kezelni a járványvédelmet is.

Fontos megemlíteni, hogy Észak- és Nyugat-Európában a sertés- és marhahúsfogyasztás csökkenésnek indult. Ezzel párhuzamosan a termelés is visszaesett, míg a baromfihús iránti kereslet egyre növekszik, és várhatóan a jövőben is folytatódik ez a tendencia. A legtöbb országban a termelési kapacitások bővítésére már nem áll rendelkezésre elegendő lehetőség, mivel számos uniós tagállam nemzeti jogszabályaiba önkorlátozó és termeléskorlátozó intézkedéseket iktatott be. A Nyugat-Európából fokozatosan eltűnő állati termékek előállítása komoly piaci lehetőségeket teremt a közép-kelet-európai régió, így például Magyarország számára is.

Related posts