Intim fényképek és rejtett üzenetek: Jeff Bezos és felesége, Lauren Sanchez testvére ellen bírósági eljárást indítottak.


Nagyon eldurvult a viszony az elmúlt években Lauren Sanchez és bátyja közt, a testvérpár minden kapcsolatot megszakított és perben áll egymással, mivel állítólag a férfi egy országos napilapnak annak idején kiszivárogtatott információkat a friss szerelmesekről. A pár most egy számukra bagatell összeget követel Sanchez csődbe ment testvérétől, holott a nőnek egyetlen szettje többe kerül, mint a követelt 65 millió forint. Az eset miatt a világ jelenlegi negyedik leggazdagabb embere meg akarta vásárolni az egész médiavállalatot, és meggyanúsította a szaúdi kormányt és koronaherceget is, hogy részt vett a lejáratásában azzal, hogy az Amazon-vezér péniszéről küldött fotókat az egyik bulvárlapnak.

Jeff Bezos és Lauren Sanchez velencei luxusesküvőjéről lapunk már többször beszámolt, hiszen a pár többnapos sztárparádéja szinte minden címlapot uralt. Június vége óta a Mediterráneum szebbnél szebb helyein bukkantak fel: a napfényes Ibizán és Formenterán, valamint Portofinó, Monte Carlo és Saint Tropez festői tájain is feltűntek. A bulvármédiának pedig nemcsak a romantikus pillanatok, hanem az újdonsült feleség stílusos öltözködése is kedvenc témája. Lauren Sanchez öltözékei között található egy 85 millió forintos, az ősrobbanás ihlette, gyémántokkal díszített Richard Mille karóra, valamint egy 18 karátos aranyfülű Hermés Kelly krokodilbőr retikül, amelyért 58 millió forintot kérnek.

A téma, amit itt feszegetünk, valóban megérdemelne egy külön írást: Rosie O'Donnell véleménye a párról, akiről elmondta, hogy a milliárdos esküvői képei láttán "felfordult a gyomra". O'Donnell kifakadt, kifejezve megdöbbenését amiatt, hogy hogyan képes Oprah Winfrey barátkozni azzal, aki "megveti a saját alkalmazottait és egy női robotot választott magának". Az eseményen jelen volt Sidney Sweeney is, aki az American Eagle reklámjával okozott nem kis botrányt. Bár nem mondhatja magáénak a házaspár barátságát, üzleti érdekből mégis részt vett az esküvőn, hiszen Bezos 340 milliárd forintot fektetett a színésznő újonnan induló fehérnemű márkájába. Az esemény tehát nemcsak a szerelemről szólt, hanem a pénzről és a hírnévről is, ami nem hagyhatta érintetlenül a közönséget.

A források szerint Sanchez nem volt tisztában az üzleti ügyletekkel, ami feszültségeket szült a pár kapcsolatában. Nem ez az első alkalom, hogy a sajtó Sanchezt féltékenységgel vádolja; állítólag kifejezetten örömmel fogadta, hogy Katy Perry világkörüli turnéra indult, mivel úgy érzi, hogy Bezos és az énekesnő túl szoros kapcsolatban állnak, ha találkoznak. Egyes hírek máris arról cikkeznek, hogy Sweeney miatt a válás gondolata is felmerült – bár jelenleg ez inkább csak alaptalan pletykának tűnik.

Egy februári bejelentés nyomán az Amazon MGM Studios átvette az új mozifilmek kreatív irányítását, és Jeff Bezos lelkesen vetette magát a projektbe, hogy formálja a 007-es ügynök sorsát. Úgy tartják, hogy a népszerű titkosügynök oldalán szívesen látná Sweeneyt és Sanchezt is Bond-lányokként. Azonban a legnagyobb visszhangot nemcsak a filmtervek keltették, hanem az is, hogy Sanchez testvére pereskedésbe kezdett. Úgy tűnik, hogy komoly anyagi problémákkal küzd, és a pletykák szerint bosszúból cselekedett, miután a média kiszivárogtatta a testvére és a szeretője között zajló viszonyt.

Július 28-án a milliárdospár jogi csapata indítványt nyújtott be a Kaliforniai Legfelsőbb Bíróságon, összesen 65 millió forintnak megfelelő kártérítést követelnek Michael Sancheztől ügyvédi és egyéb jogi költségeiket fedezendő. A felek ugyanis évek óta háborúban állnak egymással, amelyet a pár zaklatásnak érez, és szerintük nem más az oka ennek, mint hogy az áruló fivér egy alaptalan pénzügyi megállapodást akar kierőszakolni. 2020-ban Michael Sanchez ugyanis rágalmazás miatt perelte be Bezost, azonban még abban az évben a Los Angeles-i megyei bíróság Bezos javára döntött, akinek 74 millió forintnyi költségtérítést ítéltek meg, ami nagyon messze van mondjuk az ellenkeresetben szereplő 580 millió forinttól, amire persze a milliárdosnak semmi szüksége sincs.

Sanchez úr helyzete azonban korántsem olyan rózsás, mint amilyennek tűnik. Korábban húga segítette ki egy jelentős összeggel, sőt, munkát is biztosított számára, sajtós és menedzser szerepben. Mostanra azonban kénytelen volt eladni 850 millió forint értékű ingatlanját, hogy fedezze a jogi költségeit. Michael Sanchez egy nyilatkozatában súlyos vádakat fogalmazott meg, sógorát és húgát hazugoknak, csalóknak titulálva, míg az igazságszolgáltatást korruptnak nevezte. Érdekes, hogy nem is olyan régen még szoros kötelék fűzte össze őt és testvéreit; gyakran hangoztatta, hogy ő nevelte fel Laurent, és mindig is védelmezni akarta húgát.

Ha kellett 4,5 méteres sövényt telepíttetett a nő férjével közös hétvégi háza köré, hogy a lesifotósok ne lássák meg Bezossal a légyottot, a pár ugyanis fittyet hányt állítólag a lebukásra, holott még mindketten házasságban éltek, és csak körülbelül egyévnyi kettős élet után vallottak színt. "Annyira szerelmesek voltak, hogy semmiféle tervük nem volt. Fogalmuk sem volt, mit csinálnak. Rendszeresen találkoztak Lauren teljesen üveghomlokzatú Santa Monica-i házában, őrült kockázatot vállalva. Azén dolgom volt megvédeni őket, az unokahúgomat és unokaöcséimet is. Megtettem és jól csináltam." De hogyan is fajult el akkor a sztori?

Lauren Sanchez eleinte csak "kocka Jeffnek" hívta férje üzleti partnerét, egészen egy szenvedélyes, repülésről szóló 2017 végi beszélgetésig, miután Bezos akkori felesége, Mackenzie Scott állítólag kissé dühösen állt fel az asztaltól az űrrepülés mániás férje és a helikopterpilóta vizsgával is rendelkező Lauren közti összhangot látva. Mindkét házaspár komoly nehézségekkel küzdött ebben az időszakban (Sanchez külön is élt már a férjétől), amit próbáltak megoldani, végül azonban 2018 vége felé mindketten megmondták a házastársuknak, hogy válni akarnak, de nem harmadik fél miatt - Bezos ezt a párterápián közölte Scott-tal, aki kiviharzott a rendelőből.

Az időzítés nem volt véletlen, hiszen a National Enquirer bulvárlapot kiadó American Media Inc. (AMI) alelnöke és tartalomigazgatója már júliusban felkereste Michael Sanchezt, aki Lauren sajtósaként dolgozik. Megtudta tőle, hogy a lap vizsgálódik Lauren húgának kapcsolatával kapcsolatban, és már rendelkeznek bizonyítékok is a szerelmesek közötti üzenetváltásokról. Michael úgy döntött, hogy megpróbálja saját kezébe venni az irányítást, és elsimítani a helyzetet anélkül, hogy előzetesen értesítette volna Laurent vagy Jeffet.

Ha valaha is kiderült volna, hogy a National Enquirer tudomást szerzett a viszonyról, az azonnali véget vetett volna a kapcsolatnak. Jeff valószínűleg megijedt volna a helyzettől, és biztosan szakítottak volna. Ezt teljes bizonyossággal kijelenthetem.

- nyilatkozta a Page Six bulvárlapnak. Michael úgy döntött, hogy felajánlja a lapnak, hogy segítsen egy olyan fotó megszerzésében, amelyen ő és a párja éppen csókolóznak. Remélte, hogy cserébe egy érzékenyebb cikk születik, és így sikerül halasztani a megjelenést, hogy Jeff és Lauren előbb elmondhassák az igazságot a családjaiknak. Végül azonban Michael nem adta át a várt képet a bulvárlapnak, és Bezos maga jelentette be a válását a Twitteren, megelőzve ezzel a sajtót. Néhány órával később a Page Six, majd a National Enquirer is közzétette a Laurennel való kapcsolatáról szóló hírt. Több forrás szerint a pár kapcsolata ezután szinte válságba került, a szerelmesek állítólag egy drága médiumhoz fordultak Új-Mexikóban, hogy megtudják, mit tartogat számukra a jövő.

Bezos megbízta biztonsági főnökét, hogy indítson nyomozást a hozzájuk közelállók kihallgatásával, ki volt a szivárogtató. Az ügy annyival súlyosbodott, hogy kiderült, hogy nemcsak szerelmes, túlfűtött üzenetek kerültek illetéktelen kezekbe (ezeket ma bárki elolvashatja), hanem intim képek is - bizonyos lapok alsónadrágos fotókról írnak, mások szerint azonban körülbelül 20 darab nemiszerv fotóról van szó, amelyet Bezos küldött párjának. Ezt erősítette meg Michael Sanchez is, aki mondta, hogy Lauren büszkélkedett a képekkel barátnőinek és neki is meg akarta mutatni őket, de ő nyomatékosan megmondta húgának, hogy nem akarja látni Bezos péniszét.

Jeff Bezos az AMI által végrehajtott zsarolás áldozata lett, amikor azzal fenyegették meg, hogy amennyiben nem hagyja abba a szivárogtató kilétének felderítését, nyilvánosságra hozzák a róla készült képeket. E lépések következtében a médiacég komoly kritikák kereszttüzébe került. Bezos fejében pedig az a gondolat is megfordult, hogy megvásárolja a vállalatot, hogy szabad kezű nyomozást folytathasson az ügyben. A belső vizsgálat során Michael Sanchez neve került előtérbe, akit állítólag közel 70 millió forinttal kompenzáltak az AMI részéről az információkért. Sanchez nem tagadta a pénz elfogadását, de hangsúlyozta, hogy a róla készült, a chatbeszélgetéshez és a férfi nemi szervéhez kapcsolódó képek elküldését nem ő vállalta. Azt nyilatkozta, hogy csupán egy átmeneti botrányra számított, és nem volt felkészülve arra, hogy a húga végleg megszakítja vele a kapcsolatot.

Jeff Bezos véleménye szerint a szaúdi kormány, élén Mohamed bin Szalmán koronaherceggel, részt vett abban, hogy megalázza őt. A kapcsolatuk kezdetben baráti volt, de a trónörökös később haragra gerjedhetett, mivel a Bezos által birtokolt Washington Post napilapban megjelentek olyan cikkek, amelyek kritikusan érintették Szaúd-Arábiát és annak vezetőjét. E cikkek között szerepeltek azok is, amelyeket a szaúdi kormány bírálataként elhíresült Dzsamál Hasogdzsi, a később meggyilkolt és feldarabolt újságíró írt.

Több kutatás arra a következtetésre jutott, hogy a koronaherceg és Jeff Bezos közötti személyes WhatsApp-beszélgetés során egy kémprogram került Bezos telefonjára. Az FBI azonban nem talált ehhez kapcsolódó bizonyítékokat, és mind az AMI (amelynek vezérigazgatója jó baráti kapcsolatot ápol a koronaherceggel), mind a szaúdi külügyminiszter határozottan cáfolta, hogy Szaúd-Arábia bármilyen módon részt vett volna ilyen tevékenységben, sőt, abszurdnak tartották az ilyen feltételezéseket.

Borítókép: Lauren Sanchez és Jeff Bezos a Breakthrough Prize díjátadón, amelyre 2025. április 5-én került sor Santa Monicában. Fotó: Craig T. Fruchtman/Getty Images.

Related posts