A kormány megbukott Európa egyik vezető országában: vajon közeledik a változás?
A berlini parlament, a Bundestag hétfőn megszavazta azt a bizalmatlansági indítványt, amelyet Olaf Scholz kancellár önmaga ellen terjesztett elő. A német szociáldemokrata párt (SPD) politikai vezetője ezt követően a Bundestag feloszlatását fogja kérni Frank-Walter Steinmeier államfőtől. Az előzetes megállapodások szerint a választásra február 23-án kerülhet sor - értesül a ZDF heute.
A parlamenti vitában Olaf Scholz kancellár hangsúlyozta az állami befektetések és az infrastruktúra-fejlesztés folytatásának elengedhetetlen jelentőségét. Ezen kívül ígéretet tett az adósságfék "modernizálására" és az élelmiszeráfa csökkentésére is. Az orosz-ukrán háború kapcsán kifejtette, hogy Ukrajna veresége komoly fenyegetést jelentene Európa biztonságára, ugyanakkor megerősítette korábbi álláspontját, miszerint nem küldene Taurus rakétákat Kijevnek, mivel egy ilyen lépés szerinte Németország biztonságát is kockáztatná.
Friedrich Merz, a jobboldali kereszténydemokraták (CDU) vezetője és kancellárjelöltje, éles szavakkal támadta meg Scholz több mint három éve tartó kormányzását, kijelentve, hogy
szégyent hozott Németországra,
és azzal példálózott, hogy az Európai Tanács egyik ülésén a kancellár állítólag nem volt hajlandó felszólalni. A Taurus rakéták Ukrajnába küldését kilátásba helyező Merz szerint ők is minél hamarabb véget vetnének a háborúnak, viszont
Szeretnénk olyan módszereket találni, amelyekkel elősegíthetjük a saját védelmünket, így elkerülhetjük a szükségességét annak, hogy meg kelljen védenünk magunkat.
Az SPD, a zöldek és az ellenzéki kereszténydemokraták (CDU) már ezelőtt megállapodtak a parlamenti választások február 23-i időpontjában. A szociáldemokrata-zöld kisebbségi kormány az új kabinet megalakulásáig hivatalban marad.
Olaf Scholz által 2021-ben létrehozott hárompárti koalíció, melynek színei a közlekedési lámpára emlékeztettek, novemberben szétesett. A válság kulminációja Christian Lindner, az FDP vezetőjének menesztése volt, aki korábban a pénzügyminiszteri posztot töltötte be. A sajtóhírek szerint az FDP már előre készült a kilépésre, mivel a költségvetési és gazdaságpolitikai kérdésekben egyre élesedtek a viták a pártok között. Scholz a mai beszédében nyíltan vádolta Lindnerék csapatát szabotázzsal, utalva arra, hogy a helyzet nem csupán véletlen fordulat, hanem tudatos lépések eredménye.
A közvélemény-kutatások átlaga azt mutatja,
Ez alapján Friedrich Merz esélye, hogy Németország következő kancellárja legyen, egyre növekszik.
Valószínű, hogy nem fognak tudni önállóan kormányt alakítani. Mivel kizárták az AfD-vel való együttműködést, elképzelhető, hogy az SPD, a zöldek, vagy akár az FDP is, amennyiben bejutnak, ismét a kereszténydemokraták oldalán kormányzati pozíciót tölthet be.