Nem éppen egyszerű.
Mindig kerül egy ugrifüles, aki - a megfontoltságot mellőzve - kapásból rálövi, s a labda nem kapura száll, hanem a tribün felső soraiban köt ki. Szilveszter környékén jóslatok tömege zúdult a kedves nézőre, de a magamfajta csak legyint az alaptalan próféciákra. A politikusok továbbra is felelőtlenül ígérgetnek (korlátlan fejlődést, bőséget stb.), holott a 'szinten tartást' is nehéz összehozni. A sok alaptalan ígérgetés a hitelességet csökkenti, és csődközeli állapotot gerjeszt. S attól sem lesz jobb a helyzet, ha új szóvivő áll a mikrofon elé. Meg attól sem, ha digitális kütyüket, applikációkat erőltetnek a lakosságra.
Malvin anyó életreceptjeit harminc évvel ezelőtt tettem közkinccsé, de azóta sem hazudtolta meg senki a népi bölcsességek gyöngyszemeit. A minap egy ősrégi tapasztalat újracsomagolt változatát olvashattam (Nők Lapja, jan. 8.): "Az ember, beleértve az üzletembereket is, nem keresheti a legjobb döntést, mert az nem létezik." Meg kell elégednünk a kielégítő megoldásokkal. A konzervatív életfelfogás alaptétele: a jól működő dolgokat nem kell azzal az ürüggyel lecserélni, hogy valaki kitalálta annak a lila változatát. A másik dolog: 2024 végén nem lehet világgá kürtölni azt, hogy 2025 "fantasztikus év lesz", mert ezt csak Micimackó (= csekély értelmű medvebocs) leszármazottai veszik készpénznek.
Azt hittem, hogy a csodatételek kora már véget ért, de meglepetésemre Goreczky Péter, a Magyar Külügyi Intézet kiemelkedő elemzője újra a varázsigék világát idézi. Szavai mögött nem érzem a gúnyt, így valószínű, hogy komoly szándékkal beszél: "Konnektivitás: a mai geopolitikai diskurzus varázsszava és a mögötte rejlő tartalom - A fokozódó nemzetközi politikai és gazdasági kihívásokra válaszul a magyar kormány a külpolitikai stratégiájának középpontjába helyezte a konnektivitást, amelytől Magyarország a legfejlettebb országokhoz való felzárkózását reméli. A különféle konnektivitáselméletek közül a magyar külpolitikai keret szempontjából az a lényeges, hogy a konnektivitás egyszerre jelent erőforrást és befolyásolási képességet, tehát hozzájárulhat a fejlettebb gazdaságokhoz való közeledéshez, amennyiben hazánk célja a globális kapcsolatok sokszínűségének megteremtése" (vg.hu/velemeny/2024/02/konnektivitas).
Khm. A 19. században született az a népszerű dal, amelyben hasonló gondolatok tűntek fel ("csa-ak összefogni há-át..."), azonban 1990 után eltűnt a kelet-európai országok zenei palettájáról. Kicsit szkeptikusan tekintek a varázsigékre, hiszen eddig egyik sem hozott maradandó örömet. Az eszme mögötti tartalomra vonatkozóan még mindig nem kaptam választ, de remélem, hogy a szeminárium során valaki majd elmagyarázza a fiatalabb generációnak – engem már nem igazán foglalkoztat. A 'konnektivitás' számomra is csak egyfajta misztikus fogalom, olyan, mint az ingyom-bingyom: hallottunk róla, de valójában senki sem látta még. Míg a mélyebb értelmezést kutatják, itt van egy példa, ami jól illusztrálja a helyzetet: a népdalok, amelyeket borozgatás közben gyakran énekelnek, de még senki sem mélyedt el igazán a jelentésükbe.
Az első szakasz így kezdődik: "A csitári hegyek alatt régóta havazik./ Azt hallottam, kisangyalom, veled vágtázott a paripa./ Megtört a kezed, mivel ölelsz engem?/ Így hát, kedves kisangyalom, nem lehetek a tied." Az amatőr nótafák nem sokat töprengenek a helyzet súlyosságán, inkább csak kortyolják a bort, hadd fogyjon. Nem a csitári tájjal van a baj (a falu valójában létezik: Patvarctól keletre, Hugyagtól délre; a 'hegyek' inkább dombok), hanem azzal, hogy kik is ők, és milyen problémáik vannak. Első pillantásra úgy tűnhet, hogy a mesélő női figura, hiszen lovagolni általában a férfiak szoktak. Ezt azonban ellentmondásosnak találjuk, hiszen a 'kisangyalom' női szereplőként jelenik meg, míg a férfi a 'populáris narrációkban' inkább részeg disznóként tűnik fel (azért írom így, hogy a szakzsargonhoz igazodjak). A "mivel ölelsz engem" kérdés is inkább a nőkre jellemző, hiszen a férfi tudja, hogy a válasz magától értetődő: 'a másikkal' (ezt Bandika mindig hozzátette, amikor ő volt jelen a nótázásnál). Az aggódás pedig tipikus női megnyilvánulás (használj párhuzamot a zokogó özvegyasszony fájdalmával: "mi lesz velem, ha te elhagysz?"). Ugyanígy a nő nem azzal foglalkozik, hogy a férfi hat hétig hogyan gombolja be az ingét, és köti meg a cipőfűzőjét, hanem azzal, hogy mivel ölelheti meg őt!? Továbbá, a "nem lehetek a tied" kifejezés is női narrátorra utal, mivel ez a mondat a feudális viszonyokat próbálja visszahozni, mintha eltüntetné a szüfrazsettmozgalmak vívmányait; hiszen Rózsa Sándor korában a fehércseléd volt az emberé, manapság viszont a hölgyek viselik a nadrágot és a kalapot, míg a férfi örülhet a papucsnak. Az ilyen elavult szövegeket érdemes lenne cenzúrázni a magyar kultúrából, a kotta - más szöveggel - viszont maradhat.
A szakember egy mozdulattal lesepri az érveimet, és ezt a magyarázatot fűzi a 'love story'-hoz (ő az egész nótát elmesélte, én csak az első strófát): "A szöveg magyar népdal, melyben a szerelmes férfi távol lévő kedvesének ír. Az első részben a férfi a szeretett nőnek mesél egy történetet, amiben a nő elesik és megsérül. (?) A középső részben a férfi egy madártól kér segítséget, hogy vigye el a szerelmes levelét a nőnek, és tudassa vele, hogy ne sirassa őt. A dal végén pedig egy erdőről és két rozmaringbokorról énekel, amelyek közül az egyik a férfira, a másik a nőre hajlik, jelezve, hogy a férfi végül a nőé lesz" (zeneszoveg.hu). Háát, ez furcsa! 1. A férfi levelet ír a nőnek. 2. A nő (aki leesett a lóval/lóról?) a pacáktól tudja meg, hogy neki (a nőnek) csonttörése származott az esetből. 3. Mégis a férfit kellene siratni. Stb. Nem ragaszkodom a saját változatomhoz, csak jelezni kívántam: ha egy semmi kis nótából ilyen kacifántos értelmezések születnek, mi lesz a konnektivitás varázsigéjével és a nemzet jövőjével?
