Orbán Viktor: "Csurka István volt az, aki végül is ismertté tett engem."

Újra űzik az ipart a csaló aszfaltozók, egész hálózatuk van! - Annát is átverték, mutatjuk, mi lett a vége az olcsó melónak

A történtek felidézésében két Fidesz alapító, Deutsch Tamás és Rockenbauer Zoltán nyújtott segítséget. A videó elején Orbán Viktor maga említette meg, hogy Vakszi, azaz a nemrégiben elhunyt Wachsler Tamás, aki szintén a Fidesz alapítói közé tartozott, azt javasolta, hogy nem neki kellene a beszédet mondania. "Mert egy politikai szervezet ereje nem függhet egyetlen embertől. Ha van lehetőség, akkor beszéljen egy másik ember is. Én már beszéltem március 15-én a Kossuth téren, most pedig másnak kellene átvállalnia ezt a feladatot." Az ellenérv azonban az volt, hogy mivel 200-300 ezer ember előtt kellene beszélni, ez kockázatos is lehet, és nem biztos, hogy jól sikerül. "Aki már egyszer megtette, az folytassa most is. Számomra ez nem az első, hanem a második beszédem" - tette hozzá Orbán.

Egy érdekes beszélgetés során felmerült egy emlékezetes pillanat, amit Rockenbauer Zoltán, az első Orbán-kormány kulturális minisztere idézett fel. Szóba került, hogy Csurka István, az MDF egykori politikusa, aki később a MIÉP színeiben politizált, határozottan ragaszkodott ahhoz, hogy a fiatalok hangját is meg kell hallgatni. "Miután a fiatalok közül haltak meg a legtöbben, és senki sem foglalkozik a sorsukkal, ez egyszerűen elfogadhatatlan" – fejtette ki Csurka álláspontját. Ebből a helyzetből alakult ki a Fidesz, hiszen a rádió vasárnapi híradójában nyíltan követelte az MDF, hogy a fiataloknak joga van megszólalni. "Csurka végül is belőlem csinált ismert embert" – emlékezett vissza Zoltán.

A pillanat megragadása is egy fontos motívuma volt a nosztalgiázásnak. "benne volt az ember, nem tudta, hogy ez lesz belőle. És azért a mi fejünkben mindig az volt, hogy itt egy lehetőség, ország-világ előtt el lehet mondani fontos dolgokat, amiket mi komolyan gondolunk, szívből komolyan. Csak azt el kell mondani. Ezért föl sem merült, hogy ilyen haszonelvű megfontolás legyen, hogy radikális, vagy nem. Tehát mi ezt nem mérlegeltük, hanem ez egy vissza nem térő pillanat, egyszer lehet elmondani, lehet, hogy többet soha nem tud megszólalni se, akkor egyszer el kell mondani." - emlékezett Orbán mai fejjel az akkori meggondolásokra.

A beszéd kezdetben hét oldalon terveződött, de a szervezők közölték, hogy ez túlságosan hosszú. Így Kövérral közösen, a Gellérthegy varázslatos panorámája alatt írták át a szöveget, miközben mások is hozzájárultak a végső formához. Különösen Gyurgyák János, a Bibó Kollégium és az akkori Századvég kiadó vezetője játszott fontos szerepet ebben a folyamatban. Az ő javaslata nyomán került be a szövegbe egy tiszteletteljes gesztus, amely a mártírok előtt való főhajtást is magában foglalta.

A beszéd után "... egy nagyon nagy komcsi kampány volt ellenünk, ami arról szólt, hogy kegyeletsértés. Tehát a Fidesz, illetve az én beszédem az kegyeletsértő beszéd volt, (...) és életemben akkor szerepeltem először a televízióban, mert egy olyan kampány volt, hogy nem lehetett megcsinálni, hogy mi erre nem válaszolunk" - idézte vissza Orbán ."És amikor a pártnak ki kellett mondani, hogy hát ezeket mi meggyilkoltuk. Sőt, tulajdonképpen akkor gyilkoltuk már meg őket, amikor nem is kellett volna, mert már '58-ban akasztottuk fel a Nagy Imrét. És hogy ez nem helyes, és most eltemetjük őket. Ekkor lehetett tudni, hogy a rendszernek vége van. Ezen a napon dőlt meg morálisan a rendszer(...). Nagy pillanat volt azért. A mi kis beszédünktől teljesen függetlenül" -. - fogalmazott a miniszterelnök

A rendszerváltás egyik mérföldkövének számító újratemetést megelőzően, 1988 őszén, a Történelmi Igazságtétel Bizottsága (TIB) – amelyet egykori '56-os résztvevők és történészek alapítottak a diktatúra által elferdített történelem ellen – fontos lépést tett. A bizottság felhívta a figyelmet az elítéltek és kivégzettek családjaira, bátorítva őket, hogy érvényesítsék jogukat és kérjék a jeltelen sírokban nyugvó szeretteik újratemetését. A pártállam, valamint Németh Miklós kormánya reagált a közösségi igényekre: úgy határoztak, hogy a hozzátartozók dönthetnek arról, hogy a temetés nyilvános vagy zárt keretek között zajlik-e le.

A másik fontos lépés, amely a mártírok előtti tiszteletadásra irányult, 1989 januárjában következett be, amikor Pozsgay Imre, az akkori államminiszter, a 168 óra című rádióműsorban kifejtette, hogy az MSZMP által 1956 eseményeinek feltárására létrehozott történelmi albizottság megállapítása szerint, ellentétben a három évtizeden át hangoztatott állampárti narratívával, az 1956-os események nem csupán egy ellenforradalom volt, hanem a diktatúra által elnyomott nép jogos felkérése, egy nemzeti érzületből fakadó népfelkelés.

A gyásznapon Nagy Imre volt miniszterelnököt és négy társát, Gimes Miklóst, Losonczy Gézát, Maléter Pált és Szilágyi Józsefet a Hősök terén, a Műcsarnok lépcsőin ravatalozták fel. Koporsóik mellett egy hatodik, az ismeretlen forradalmár koporsója emlékeztetett a forradalom többi áldozatára.

A gyászszertartás reggel kilenckor a mindenki számára nyitott koszorúzással kezdődött, majd Sinkovits Imre színművész - aki maga is az 1956-ot követő megtorlás áldozata volt - olvasta fel a hozzátartozók, a TIB és más ellenzéki szervezetek közös nyilatkozatát, amelyben többek között felszólította az embereket, hogy tartózkodjanak minden, a nap szelleméhez méltatlan politikai demonstrációtól és konfliktustól.

A koszorúzási ceremóniát követően elhangzott Nagy Imre 1956. október 30-án mondott beszédének egy rövid, de emlékezetes részlete. Ezt követően Mécs Imre, Vásárhelyi Miklós, Rácz Sándor, Király Béla és Zimányi Tibor osztották meg gondolataikat, végül pedig Orbán Viktor szólalt meg, zárva ezzel az eseményt.

Mécs Imre, a forradalom egykori harcosa és elítélt, beszéde végén az összefogás fontosságára hívta fel a figyelmet. Vásárhelyi Miklós, Nagy Imre sajtófőnöke, beszédében kifejtette, hogy a társadalom készen áll a megbékélésre, hiszen ez a nemzet érdekeit szolgálja, és ezzel tiszteletét fejezi ki Nagy Imre és társai iránt, akik mártírként élnek emlékeinkben. Zimányi Tibor, a recski kényszermunkatábor túlélője, a nemzeti megbékélés érdekében elvetette a bosszú gondolatát, hangsúlyozva, hogy a gyógyuláshoz a sérelmek elengedésére van szükség. Király Béla, a nemzetőrség 1956-os parancsnoka, a halálbüntetés eltörlése mellett érvelt, figyelmeztetve, hogy nem engedhetjük meg, hogy hasonló tragédiák történjenek, mint Nagy Imréék esetében, továbbá a felejtés jelentőségét is hangsúlyozta. Rácz Sándor, az 56-os Munkástanácsok vezetője, a társadalom megosztottságának megszüntetésére szólította fel az MSZMP tagjait, arra bátorítva őket, hogy közösen küzdjenek egy szabad és demokratikus Magyarország megteremtéséért.

A 26 éves Orbán Viktor beszéde, ha visszatekintünk rá, alapjaiban különbözött az előző felszólalókétól. Kifejezetten az MSZMP ellenfogalmazta meg gondolatait, és nem követte a korábbi emlékezők nemzeti megbékélést hirdető narratíváját. A szónoklatában hangsúlyozta, hogy 1956-ban lehetőség nyílt volna arra, hogy Magyarország a nyugati fejlődés irányába lépjen, ám a forradalom leverése az országot egy ázsiai zsákutcába sodorta. "Valójában az 1956-os események során a Magyar Szocialista Munkáspárt vette el tőlünk – a mai fiataloktól – a jövőnket. Ezért a hatodik koporsóban nem csupán egy legyilkolt fiatal fekszik, hanem a mi elkövetkező húsz, vagy ki tudja hány évünk is ott nyugszik."