Robbanások rázkódtatták meg London szívét. A város ikonikus utcái és terei ezúttal a káosz színhelyévé váltak, amikor a detonációk felhője sötét árnyként borult a történelmi épületekre. A helyiek és turisták egyaránt rémülten néztek szét, miközben a sirén
Lezárták és kiürítették szerda délután egy időre London luxusboltokkal zsúfolt belvárosi negyedének több utcáját, mert a rendőrség egy gyanús járművet talált a városrészben.
A rendőrségi művelet során a tűzszerészek ellenőrzött robbantásokat hajtottak végre, de végül nem találtak veszélyes tárgyat és az akciót befejezték.
A Scotland Yard közleménye alapján az incidens következtében evakuálták a világ legköltségesebb divatszabóságairól ismert Savile Row utcát, amely a brit királyi család számára is készít ruhákat. Ezen kívül a híres luxusboltjaival tündöklő New Burlington Streetet, valamint a Piccadilly Circus és Oxford Street között elterülő, szintén prémium üzletekkel tarkított Regent Street egy részét is kiürítették.
Az üzletek dolgozóit és a vásárlókat a rendőrök az üzlethelyiségek elhagyására utasították és az érintett terület köré vont kordon mögé, kijelölt gyülekezőpontokra terelték.
A rendőrségi ismertetés szerint elővigyázatossági okokból több ellenőrzött robbantást is végrehajtottak, de
a művelet után a szakértők megállapították, hogy a gyanúsnak talált jármű nem tartalmazott veszélyt jelentő tárgyat vagy anyagot.
A rendőrök és a tűzszerészek ezután lezárták az akciót, majd elhagyták a helyszínt, lehetővé téve a lezárt utcák újbóli megnyitását.
A tájékoztatás nem tért ki arra, hogy a jármű pontosan hol állt és mi adott okot a nagyszabású biztonsági műveletre.
A brit hatóságok 2022 februárjában csökkentették a terrorkészültség szintjét, az ötfokozatú skálán az addig érvényben lévő második legmagasabb, "súlyos" szintről a jelenleg is érvényes középső, "jelentős" fokozatra enyhítve a terrorellenes készenlétet.
Az addigi "súlyos" fokozat a hivatalos besorolás szerint azt jelentette, hogy a hatóságok "nagyon valószínűnek" tartottak egy nagy-britanniai terrortámadást. A három évvel ezelőtti enyhítés óta érvényes "jelentős" készültségi szint "valószínűként" határozza meg ennek a kockázatát.
A mindenkori nagy-britanniai terrorkészültségi szintet a hírszerzési és elhárítási szolgálatok, valamint a Scotland Yard terrorellenes ügyosztályának vezetői alkotta - a brit elhárítás (MI5) szervezeti keretein belül működő - Egyesített Terrorizmuselemző Központ (Joint Terrorism Analysis Centre, JTAC) határozza meg a kormánytól független döntéssel.