A számonkérések elmaradása - avagy miért hívta párbajra gróf Teleki László Haynaut? A történelmi események gyakran rejtőzködő feszültségeket és konfliktusokat szőnek magukba, amelyeket a későbbi nemzedékek csak részben értenek meg. Ilyen eset volt gróf T
Az aradi vértanúk emlékére és gróf Batthyány Lajos, első miniszterelnökünk kivégzésének napjára, október 6-ára visszatekintve, elkerülhetetlen, hogy ne merüljön fel bennünk a gondolat: a gyilkosok, a résztvevők, és különösen Julius Jacob von Haynau táborszernagy, a fő hóhér, soha nem néztek szembe tetteik következményeivel. Hőseink mindössze annyi elégtételt kaptak, hogy csaknem másfél évszázaddal később, a Fidesz kormány idején, 2001-ben nemzeti gyásznappá nyilvánították október 6-át, az aradi vértanúk és a negyvennyolcas forradalom tábornokainak kivégzésének napját. Ezzel párhuzamosan a magyar parlament úgy határozott, hogy több mint negyven év elteltével az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének emlékére november 4-ét is nemzeti gyásznappá emeli. A megtorlás, a kivégzések politikai irányítói, a véres hóhérok, és azok, akik a sortüzeket elrendelték, mindkét esetben kényelmes ágyban és puha párnák között távoztak az élők sorából.
Tekintsük át az 1848-49-es forradalom és szabadságharc utáni megtorlás eseményeit. 1849. augusztus 13-án, egy hétfői napon, a magyar honvédsereg Világosnál tette le a fegyvert Rüdiger orosz tábornok előtt. A megadás hivatalos aktusát a Bohus-kastély falai között írták alá. Ez a gesztus nem csupán a vereség elismerését jelentette, hanem mélyebb szimbolikus jelentőséggel is bírt. Görgei Artúr ezzel a lépéssel szeretett volna kifejezni valamit: a magyar szabadságharcot nem a Habsburgok, hanem a cári haderő parancsnoka, Paszkievics herceg győzte le. E körülmények között a megadás nem csupán a harc végéről szólt, hanem a nemzeti identitás és a jövőbeni remények dilemmájáról is.
A világos események után az osztrák hatóságok brutális megtorlásba kezdtek. Számtalan katona és civil, köztük papok és tanítók, vált az önkény áldozatává: halálra ítéltek őket, míg másokat hosszú évek, akár tíz-tizennégy év várfogságra ítéltek, ami gyakorlatilag életfogytiglani büntetésnek számított. A hadifogságba került katonákat, a tisztjeiket lefokozva, erőszakkal besorozták az osztrák hadseregbe. 1849. október 6-án, Aradon a magyar forradalom tizenkét tábornokát és egy ezredesét végezték ki, akik az aradi vértanúkként vonultak be a történelembe. Közéjük tartozott Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knezić Károly, Láhner György, Lázár Vilmos, Leiningen-Westerburg Károly, Nagysándor József, Pöltenberg Ernő, Schweidel József és Török Ignác, valamint Vécsey Károly. Ugyanezen a napon Budán kivégezték Batthyány Lajost is, aki a magyar kormány első miniszterelnöke volt. A legfőbb felelős a vérengzésért Haynau, a bresciai származású tábornok volt, akinek tetteit Ferenc József császár parancsai irányították. A fiatal császár, noha I. Miklós cár próbálta őt meggyőzni, hogy kímélje meg az életüket azoknak, akik megadták magukat, nem volt hajlandó elállni a bosszú szándékától. Ferenc József példát akart statuálni, és ezért volt szüksége Haynau brutális módszereire.
1849 februárjában az osztrák hadvezér, Haynau irányítása alatt súlyos csapás érte a ferrarai és bresciai felkelőket. A bresciai felkelés brutális elfojtása miatt a helyiek a „bresciai hiéna” elnevezéssel illették, ami a kegyetlenségét és a könyörtelenségét hirdette. E rémtettei és határozott fellépése döntő szerepet játszott abban, hogy Ferenc József 1849. május 30-án a magyarországi fővezérré, valamint titkos tanácsossá és táborszernaggyá léptette elő Haynaut, elismerve ezzel a katonai teljesítményét.
A szabadságharc végső kudarca előtt Haynau saját hatáskörében harmincnyolc embert ítélt halálra. A korabeli emlékiratok tanúsága szerint még a budai katonai kerület parancsnokának is szemrehányást tett, amiért Batthyány Lajost, Magyarország első miniszterelnökét, nem felakasztatta, hanem a lövés áldozataként végezte ki.
