Szó szerint az utolsó pillanatig szorgoskodtak: ők azok a hírességek, akik a forgatás során vesztették életüket.

Számos híresség életének legmeghatározóbb pillanatában távozott az élők sorából. Lugosi Béla és Brandon Lee csupán két példa arra, hogy a filmforgatás során tragikus véget érhet egy élet.
Alkoholizmus, drog, baleset és örökletes betegség. Csupán néhány olyan ok, ami miatt olyan világsztárok hunytak el egy-egy film forgatásán, mint Lugosi Béla, Oliver Reed vagy Brandon Lee.
Bizony, a jó öreg magyar Drakula is egy filmforgatáson adta vissza a lelkét. A színész 1956-ban állt neki a legendásan rossz rendező, Ed Wood filmjét, a 9-es terv a világűrből című sci-fi horrort forgatni. Egy öregembert játszott, aki meghal, majd valamiért Drakulaként tér vissza. Az első pár jelenetét fel is vette a színész, aki ekkoriban már komoly drogfüggő volt. Végül 73 éves korában a szíve nem bírta, és a forgatás közepén halt meg. Ed Woodot azonban ez sem akadályozta meg, hogy befejezze a filmet: Lugosi csontkovácsát kérte meg, hogy vegye fel a színész jelmezét és takarja el az arcát a jeleneteiben.
A negyvenes és ötvenes évek férfiprototípusa, Tyrone Power, tragikus módon egy forgatás közepette hunyt el, mindössze 44 éves korában. 1958-ban Madridban dolgozott a Solomon és Sheba című történelmi drámán, ahol a híres olasz színésznő, Gina Lollobrigida volt a partnere. A hőségben már szinte minden jelenetet felvettek, amikor Power, a filmben partnere és jó barátja, George Sanders, Gábor Zsa Zsa egykori férje társaságában próbált egy jelenetet. Ekkor történt a tragédia: a színész hirtelen összeesett. Azonnal megkezdték az újraélesztési kísérleteket, és a mentő is kiérkezett, de sajnos a kórházba már csak a holttestét tudták eljuttatni. Power, aki láncdohányos volt, állítólag örökletes szívbetegséggel küzdött, amely végül elvitte őt.
Édesapja, Bruce Lee is tragikusan, fiatalon, mindössze 33 évesen hunyt el, miközben a Sárkány közbelép utószinkronját csinálta, de fia Brandon sorsa még tragikusabb lett. A 28 éves színész a kultikus A holló című film forgatásán hunyt el, miután valahogy élestöltény került az egyik jelenetben, abba fegyverbe, amivel meglövi a figurát a film szerint. Lee életét nem tudták megmenteni, a kórházban elhunyt. A film már nagyrészt kész volt, az utolsó simításokat dublőrökkel oldották meg.