Dubajban egy különösen figyelemre méltó bűncselekmény történt: több mint 9 milliárd forint értékű rózsaszín gyémántot tulajdonítottak el. Azonban a helyi hatóságok gyors intézkedéseinek köszönhetően, néhány órával később már sikerült is kézre keríteni a t


Néhány órával azután, hogy három tolvaj ellopott egy 25 millió dollár, azaz nagyjából 9,25 milliárd forint értékű különleges rózsaszín gyémántot, sikeresen elfogták őket -írja dubaji rendőrség egy közleményében.

A rendőrség nyomozása szerint egy európai gyémántkereskedőt egy bűnszervezet csalt el egy villába, azzal a hamis ígérettel, hogy egy tehetős vásárló szeretné megtekinteni az ékszert. Amikor a kereskedő megérkezett a manipulált találkozóra, a bűnözők elrabolták tőle a gyémántot - számolt be róla a CBS.

A férfi ezután azonnal értesítette a rendőrséget, hogy bejelentse a gyémánt rejtélyes eltűnését. A dubaji hatóságok gyorsan reagáltak, és nyolc órán belül letartóztatták a három gyanúsítottat. A rendőrség tájékoztatása szerint a tolvajok elfogásához speciálisan erre a célra kiképzett egységeket és modern, mesterséges intelligencián alapuló technológiai eszközöket is alkalmaztak. Az eseményről a rendőrség Facebook oldalán külön videó is készült, amely bemutatja a nyomozás részleteit.

A rózsaszín gyémánt, amelyet elloptak, a "Fancy Intense" kategóriába tartozik, és lenyűgöző 21 karátos súlyával valamint kiemelkedő tisztaságával büszkélkedhet. A The Indian Express szerint ennek a gyémántnak a mintájára mindössze 0,01% az esély, hogy újra rátaláljanak. Ennek következtében a helyi rendőrség kiemelt prioritásként kezelte az ügyet. A természetes és laboratóriumban előállított gyémántok közötti eltérésekről, valamint a gyémántipar körüli konfliktusokról részletesebben is írtunk.

Related posts