XIV. Leó pápa megalkotta a vatikáni bank működésének kereteit, ezzel új irányt szabva a pénzügyi intézmény hatáskörének és feladataiának.


A vatikáni bank, más néven IOR, eddig saját hatáskörében hozta meg döntéseit az olaszországi, illetve a külföldi befektetésekkel kapcsolatban.

A XIV. Leó által saját kezdeményezésére (motu proprio) kibocsátott, Coniuncta cura címet viselő apostoli levél új megközelítést hoz a pénzügyi irányítás terén. E dokumentum révén a Pápai Bank (IOR) kizárólagos jogainak megszüntetése mellett társfelelősséget vezetnek be, amelyet a pénzintézetnek az Apostoli Szék Vagyonkezelőségével (Apsa) közösen kell gyakorolnia. Ez a lépés a pénzügyi adminisztráció átláthatóságát és felelősségét hivatott növelni.

A dokumentum célja, hogy átfogóan felülvizsgálja és újraformálja a pápai állam pénzügyi eljárásainak keretrendszerét.

Az IOR és az APSA közötti kiegyensúlyozás már évtizedek óta a Vatikán fontos témái közé tartozik. XVI. Benedek pápa lemondása előtt, alig egy évvel, radikálisan átalakította az IOR szinte teljes vezetőségét. Ferenc pápa 2013-as megválasztása után megkezdte a Vatikán Állam pénzügyeinek átszervezését. A néhai egyházfő 2022-ben adta át az IOR-nak a pénzügyi befektetések feletti kizárólagos jogot, amelyet most utódja újraértékel.

Az Apsa hatáskörébe tartozik a pápai állam ingatlanjainak kezelése. 2021-es adat szerint a vatikáni ingatlanok száma meghaladja az ötezret. Több mint négyezer Olaszországban, több mint ezer külföldön található.

XIV. Leó pápa rendelkezése időben egybeesik egy folyamatban lévő üggyel, amely a vatikáni másodfokú bíróság előtt zajlik, és egy londoni ingatlant érint. Ez az épület a brit főváros szívében található, és a Vatikán 2014-ben több mint háromszázötven millió euróért vásárolta meg, majd később a vételárának közel feléért adta el.

A pápai államnak okozott kárért a vatikáni bíróság 2023-ban első fokon öt és félévre ítélte Angelo Becciu bíborost, aki az adásvétel idején a szentszéki államtitkárság vezető beosztásában határozott az ingatlan sorsáról.

Related posts